A forrás (Théophile Gautier)

A forrás szerző: Théophile Gautier, fordító: Vargha Gyula

Elrejtve jól, mindjárt a tónál,
Két kő közül forrás szökell;
Vize oly víg az indulónál,
Mint aki messze-útra kel.

„Mi kéj! – mormolja – lenn a földben
A vak sötét mindent befed;
Most partom fű borítja zölden,
S tükrömben a kék ég nevet.

Száz parti kék virág merengve,
Ó ne felejts, susog felém,
Szitakötők, vigan kerengve,
Gyors szárnyukat mártják belém.

Szomját madár kelyhembül oltja;
Ki tudja? Tán pár forduló:
S völgyet, hegyet, tornyot locsolva
Futok, mint nagyra nőtt folyó.

Kőhídakon, kő-partszegélyen
Fehér tajtékra vál vizem,
A füstölgő hajót kevélyen
Az óceán felé viszem.”

Ekép fecseg az ifju forrás,
Száz tervet szőve a botor;
Nem bír magával, futna folyvást,
Mint víz, az üstben hogyha forr.

De a bölcső szomszéd a sirral,
Az órjás meghal kisdedül,
A forrás alig született, haj,
A tóba hull s ott elmerül.