„Óda a nyugati Szélhez” változatai közötti eltérés
a Bot: rendezőkulcs pótlása |
a {{kiadás}} {{szövegminőség|75%}} |
||
7. sor: | 7. sor: | ||
| következő = |
| következő = |
||
| kulcs = Odaanyugatiszelhez |
| kulcs = Odaanyugatiszelhez |
||
| megjegyzés = |
| megjegyzés ={{kiadás}} {{szövegminőség|75%}} |
||
}} |
}} |
||
<poem> |
<poem> |
||
1 |
|||
I |
|||
Nyugati nyers Szél, Ősz |
Nyugati nyers Szél, Ősz sóhajja, vad! |
||
Te láthatatlan! jössz, és mintha mord |
Te láthatatlan! jössz, és mintha mord |
||
Varázsló űzne szellemrajt, szalad |
|||
A sárga s éjszín s lázpiros csoport: |
|||
a pestises lombok holt népe |
a pestises lombok holt népe ─ Te, |
||
Kinek szekere téli sutba hord |
|||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
megint kürtjébe fú, s riad a föld, |
megint kürtjébe fú, s riad a föld, |
||
S édes bimbónyáj legel a napon |
|||
S völgyet-hegyet szín s illat lelke tölt; |
|||
Vad Szellem! szálló, élő mozgalom! |
Vad Szellem! szálló, élő mozgalom! |
||
Ki rontasz és óvsz! halld, óh, halld dalom! |
|||
2 |
|||
II |
|||
Te, kinek |
Te, kinek ─ míg az ég reng ─ áramán |
||
Omló felhő, mint hullt lomb, andalog, |
|||
hullatja busa |
hullatja busa ág: Menny s Óceán, |
||
S zápor zuhan, s villám, bús angyalok, |
|||
S kibomlik már kék utad tág legén, |
|||
Mint vad menád-haj, s szikrázik s lobog |
|||
Az ég aljától, hol kihúnyt a fény, |
|||
Az ég ormáig a közelgető |
|||
Vihar sörénye! ─ Óh, Te, a szegény |
|||
Év gyászdala, ki zengsz, míg rest tető |
|||
Gyanánt az Éj, e roppant sírhalom |
|||
Borul körül s bús boltját reszkető |
|||
Páráid terhelik, s a hűs falon |
|||
Vak víz s tűz s jég tör át! ─ oh, halld dalom. |
|||
3 |
|||
III |
|||
Ki felvered nyár-álmából a kék |
Ki felvered nyár-álmából a kék |
||
Földközi-tengert, mely lustán pihen |
Földközi-tengert, mely lustán pihen |
||
Kristályos habverés közt fekve rég |
|||
Habkő fokoknál, Baiae öbliben, |
|||
S álmában agg kastélyok tornya ring |
|||
A hab sürűbb napfényén égve lenn, |
|||
S azúr moszat s virág lepi be mind, |
|||
Oly szép, hogy festve sem szebb ─ óh, te Szél, |
|||
Ki jössz, s Atlant vad vízrónája ing |
|||
S fenékig nyílik s látszik lent a mély |
|||
Tenger-virág s mit az iszap bevon: |
|||
A vízi vak lomb, mely zöldelni fél, |
|||
Mert hangod csupa sápadt borzalom, |
|||
Melytől remeg s széthull ─ óh, halld dalom! |
|||
4 |
|||
IV |
|||
Ha lomb lehetnék, s vinnél, bús avart, |
Ha lomb lehetnék, s vinnél, bús avart, |
||
Vagy felhő, szárnyaid közt lengeni, |
|||
Vagy hullám, mely, bár zúgasd és kavard, |
|||
Szabad, majdnem miként Te, s adsz neki |
|||
Erőt, erős Úr! ─ vagy ha csak kora |
|||
Kamaszidőmnek térne gyermeki |
|||
Víg lelke vissza, óh, ég vándora!─ |
|||
Midőn társad valék s hivém: elér |
Midőn társad valék s hivém: elér |
||
a lélek s túlröpül |
a lélek s túlröpül ─ óh, tán soha |
||
Nem zengne jajszóm, mely most esdve kér: |
|||
Ragadj el hab, felhő, vagy lomb gyanánt, |
|||
Mert tövisekre buktam, s hull a vér, |
|||
S zord órák súlya húz, s lánccal fon át, |
|||
Lelked szabad, vad, büszke rokonát! |
|||
5 |
|||
V |
|||
Legyek hárfád, mint hárfád a vadon, |
Legyek hárfád, mint hárfád a vadon, |
||
Hulló lomb vagyok én is, ne kimélj! |
|||
Ha vad zenéd felzúdul szabadon, |
Ha vad zenéd felzúdul szabadon, |
||
Lomb s lélek hadd kisérje őszi, mély |
|||
Dallal, mely édes, bár fáj ─ óh, te zord |
|||
Lélek, légy lelkem, én s te: egy személy! |
|||
Holt szellemem a Tér ölén sodord, |
Holt szellemem a Tér ölén sodord, |
||
Tört lombként, melytől sarjad újra más! |
|||
S dalom égő zenéjét messzi hordd, |
S dalom égő zenéjét messzi hordd, |
||
Mint oltatlan tűzhelyről a parázs |
|||
Röpül, óh, szórd szét, hol csak ember él! |
|||
Ajkam szavából prófétás varázs |
Ajkam szavából prófétás varázs |
||
Kürtöljön az alvóknak! Óh, te Szél! |
|||
Késhet a Tavasz, ha már itt a Tél? |
|||
</poem > |
</poem > |
||
[[Kategória:Versek]] |
[[Kategória:Versek]] |
A lap 2009. október 11., 10:03-kori változata
Óda a nyugati szélhez szerző: Percy Bysshe Shelley, fordító: Tóth Árpád |
1
Nyugati nyers Szél, Ősz sóhajja, vad!
Te láthatatlan! jössz, és mintha mord
Varázsló űzne szellemrajt, szalad
A sárga s éjszín s lázpiros csoport:
a pestises lombok holt népe ─ Te,
Kinek szekere téli sutba hord
Sok szárnyas magvat, hűs sötétbe le,
Aludni, mint a test, mely sírba dőlt,
Míg azúr húgod, a Tavasz szele
megint kürtjébe fú, s riad a föld,
S édes bimbónyáj legel a napon
S völgyet-hegyet szín s illat lelke tölt;
Vad Szellem! szálló, élő mozgalom!
Ki rontasz és óvsz! halld, óh, halld dalom!
2
Te, kinek ─ míg az ég reng ─ áramán
Omló felhő, mint hullt lomb, andalog,
hullatja busa ág: Menny s Óceán,
S zápor zuhan, s villám, bús angyalok,
S kibomlik már kék utad tág legén,
Mint vad menád-haj, s szikrázik s lobog
Az ég aljától, hol kihúnyt a fény,
Az ég ormáig a közelgető
Vihar sörénye! ─ Óh, Te, a szegény
Év gyászdala, ki zengsz, míg rest tető
Gyanánt az Éj, e roppant sírhalom
Borul körül s bús boltját reszkető
Páráid terhelik, s a hűs falon
Vak víz s tűz s jég tör át! ─ oh, halld dalom.
3
Ki felvered nyár-álmából a kék
Földközi-tengert, mely lustán pihen
Kristályos habverés közt fekve rég
Habkő fokoknál, Baiae öbliben,
S álmában agg kastélyok tornya ring
A hab sürűbb napfényén égve lenn,
S azúr moszat s virág lepi be mind,
Oly szép, hogy festve sem szebb ─ óh, te Szél,
Ki jössz, s Atlant vad vízrónája ing
S fenékig nyílik s látszik lent a mély
Tenger-virág s mit az iszap bevon:
A vízi vak lomb, mely zöldelni fél,
Mert hangod csupa sápadt borzalom,
Melytől remeg s széthull ─ óh, halld dalom!
4
Ha lomb lehetnék, s vinnél, bús avart,
Vagy felhő, szárnyaid közt lengeni,
Vagy hullám, mely, bár zúgasd és kavard,
Szabad, majdnem miként Te, s adsz neki
Erőt, erős Úr! ─ vagy ha csak kora
Kamaszidőmnek térne gyermeki
Víg lelke vissza, óh, ég vándora!─
Midőn társad valék s hivém: elér
a lélek s túlröpül ─ óh, tán soha
Nem zengne jajszóm, mely most esdve kér:
Ragadj el hab, felhő, vagy lomb gyanánt,
Mert tövisekre buktam, s hull a vér,
S zord órák súlya húz, s lánccal fon át,
Lelked szabad, vad, büszke rokonát!
5
Legyek hárfád, mint hárfád a vadon,
Hulló lomb vagyok én is, ne kimélj!
Ha vad zenéd felzúdul szabadon,
Lomb s lélek hadd kisérje őszi, mély
Dallal, mely édes, bár fáj ─ óh, te zord
Lélek, légy lelkem, én s te: egy személy!
Holt szellemem a Tér ölén sodord,
Tört lombként, melytől sarjad újra más!
S dalom égő zenéjét messzi hordd,
Mint oltatlan tűzhelyről a parázs
Röpül, óh, szórd szét, hol csak ember él!
Ajkam szavából prófétás varázs
Kürtöljön az alvóknak! Óh, te Szél!
Késhet a Tavasz, ha már itt a Tél?