A lap feldolgozottságának foka

Serkentés a Múzsához

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Serkentés a Múzsához
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
1794 Serkentése a Múzsának változata

Jer! magunknak fűzzünk szárnyakat,
    Hogy ama bérces kőszálakat
    Megtetézhessük azokkal,
    Láthassuk várát az ízlésnek,
    Hol a Múzsák a sok elmésnek
    Fejét fűzik babérokkal.

A halhatatlanság felette
    Öröm templomát építette,
    A melyben megholt a halál.
    Itt, ki szerette a Múzsákat,
    Nevével kérkedő táblákat
    Merő gyémántokból talál.

A dicsőségnek trombitája
    Érdemét harsogva fúkálja
    Mindenütt a nemzeteknek ;
    Ezt a hír felvévén szárnyára,
    Viszi a világ négy sarkára,
    S fülébe zengi ezeknek.

Századjai az elmúlásnak .
    Általadjak őtet egymásnak,
    És megőrizik hűséggel;
    És mikor sírjára mutatnak,
    Örömnek könnyeit hullatnak,
    Koronázván dicsőséggel.

Népei a fagyos éjszaknak,
    S kik a forró nap alatt laknak,
    Hirdetik, ki volt Homérus!
    Örömmel tapsolnak őnéki
    A Gángesnek gazdag környéki,
    Visszaekhózik Ibérus. —

Vajha énreám tekintene
    Nyájas szemekkel Melpómene,
    És éneklője lehetnék!
    Úgy mind halált, mind más veszélyt s kárt,
    Mely a legnagyobbaknak is árt,
    Bátor lélekkel nevetnék.