Roger Martin du Gard: Vén Európa (Bálint György)
szerző: Bálint György
A Nobel-díjas francia író új regényének eredeti címe: Vieille France (Vén Franciaország). Fordítójával mégis abban állapodott meg, hogy a magyar kiadás címe egész Európára utaljon, ne csak az író szülőhazájára. Kétségtelen, hogy ebben van némi igazság: azok a társadalmi és lelki helyzetek, melyek Roger Martin du Gard francia falujában láthatók, tulajdonképpen minden európai faluban megvannak. Így hát nem egészen indokolatlan, hogy a könyv, Illés Endre nagyszerű fordításában, a Vén Európa címen került a magyar olvasó elé.
A magyar irodalmi élet egy részén ma az égető faluprobléma uralkodik. Martin du Gard falu-problémája egészen más, mint a miénk. Más maga a falu is, melyet leír. Ebben a francia faluban alig vannak parasztok – legalábbis a szó kelet-európai értelmében. A szegényparasztság, a cselédosztály teljesen hiányzik. Martin du Gard falujának lakói kiskereskedők, kisiparosok, „belterjes” mezőgazdák, konyhakertészek, vincellérek, nyugdíjas és aktív tisztviselők. Főhőse, a levélhordó komoly tényezője a falu társadalmi életének, majdnem egyenrangú félként tárgyal a tisztviselőkkel és a jómódú polgárokkal, ami a magyar olvasóra szinte egzotikusan hat.
Ennek a derék levélhordónak különben döntő szerepe van a regényben. Az olvasó kora reggel elkíséri őt, amint sorra viszi a leveleket az egyes házakba. Elkíséri ezenkívül az olvasó egy magányos szobába is, ahol az indiszkrét postás felbontja az értékesebbnek ígérkező leveleket. E levelekből és a postás körútjából bontakozik ki a falu egész élete, az írónak démoni erejű ábrázolásában. Semmi sem történik az egész regényben, mely a falu egyetlen, szabályos hétköznapját mutatja be. Semmi sem történik benne, és mégis elképedt izgalommal olvassuk. Nyugodt, békés és hajmeresztő könyv. Martin du Gard csendesen, szelíden, szinte idillikus, mesélő hangon számol be az elképzelhető legördögibb dolgokról. Az egész falut át- meg átjárja a rothadás. Betegesen pénzsóvár kispolgárok szövik nagy titokban az intrikákat: a hálószobák tisztes függönyei mögé a pénz és a neurózis varázsol miniatűr poklokat, és mindent elönt a gőgös, csökönyös kulturálatlanság és korlátoltság. Csak két ember szenved igazán ezektől a langyos és kényelmes förtelmektől, más-más szempontból: az őszintén vallásos pap és az őszintén radikális tanító. A pap gyötrődve vádolja a saját gyengeségét, hogy nem tud változtatni a falu életén, a tanító pedig egyre fonnyadó, halódó reménykedéssel gondol a társadalmi forradalomra.
Ilyen az élet? – kérdezi az olvasó a könyv végén. Nyilván ilyen, illetve, helyesebben: ilyen is. Martin du Gard e regényének világszemlélete a polgári pesszimizmus, bizonyos fokig úgy, mint Flaubert-é és Zoláé. Komor és nyomasztó állóképet ad a társadalom egy szektoráról, ellentétben a francia baloldal két nagy regényírójával, Aragonnal és Malraux-val, akik összképre törekednek, és a nagy társadalmi hatóerőket mozgásban, összeütközés közben mutatják be. Az ő világképük tragikus, de nem kietlen. A Vén Európá-ból viszont reménytelenség árad, az elkeseredetten szkeptikus polgári önkritika mély szomorúsága. De a könyv mégsem hat siváran. Martin du Gard írói zsenialitása magasan a tárgy fölé emelkedik. Elnyom minden fölösleges, aprólékos részletet, csodálatos fényerejű villanásokkal dolgozik, olyan, mint egy nagyszerű varázsló, aki egy pillanat alatt ugrasztja elénk a sötétből a legmeglepőbb látomásokat. Regénye kis terjedelmű könyv, de nagy mű. Mint a kitűnő előszó írója, Gyergyai Albert is megállapítja, Martin du Gard a legnagyobb mértékben „kerüli a személyes hangot vagy közbelépést”, de könyve mégis egy egészen sajátos, szuggesztív egyéniség bélyegeit viseli. Nem lehet csodálni, hogy André Gide, aki du Gard egyik mesterének számít, valamelyik naplójegyzetében elragadtatással állapítja meg, hogy maga is sokat tanult nagy tanítványától.
Forrás
[szerkesztés]- Lásd a vitalapot!