Ranschburg Pál (1870–1945) szakirodalmi munkássága

A Wikiforrásból
Ranschburg Pál (1870-1945) szakirodalmi munkássága
szerző: Bánlaky Éva
Budapest, 1970. Felelős kiadó: Dr. Juhász Pál. Ifjúsági Nyomda 6918-70

A Magyar Pszichológiai Társaság felkérésére összeállította: Bánlaky Éva (Fővárosi Gyermek-mentálhygieniai Központ)

Bevezetés[szerkesztés]

Ranschburg Pál születésének századik évfordulója alkalmából készült bibliográfia a nagy magyar tudós szakirodalmi munkásságát gyűjti össze.

Szerepelnek az összeállításban Ranschburg Pál magyarul és idegen nyelven megjelent művei, könyvek, folyóiratcikkek, továbbá tanulmánykötetekben, enciklopédikus jellegű kiadványokban megjelent tanulmányai. Felvettünk olyan műveket is, amelyek létrehozatalában társszerzőként, szerkesztőként, esetleg fordítóként működött közre. Ugyancsak feldolgoztunk néhány terjedelmes, tanulmánynak beillő recenzióját. Megjelent művei, elhangzott előadósai rövid, 10—15 soros tartalmi • ismertetéseit azonban elhagytuk.

Az anyag elrendezése[szerkesztés]

Az anyag elrendezésére kínálkozó több -lehetőséget mérlegelve az időrendi elv javára döntöttünk, Indokolja ezt egyrészt az, hogy a bibliográfia összeállítására a születési centenárium adott indítékot, így az életrajzi szempontnak kell uralkodnia benne. A kronológikus elrendezés mellett szólt még az is, hogy az 1929-ben megjelent összeállítás (Schnelt János: A Gyógypedagógiai Psychologiai M. Kir. Laboratórium tudományos működése egy negyedszázad alatt. Megj.: Psychologiai Tanulmányok . . Ranschburg Pál tiszteletére. Bp. 1929, M. Gyógyped. Társ. 95—100. p.) ugyancsak időrendben közli anyagát. (A bibliográfia tételeit jelen bibliográfiába beolvasztottuk.)

A bibliográfia tételei évenként csoportosítva, egy-egy éven belül pedig a címek betűrendjében követik egymást. Amennyiben egy mű több részletben, két vagy több év során jelent meg, az egyes részek a megfelelő év csoportjában találhatók. Ilyen esetekben a bibliográfiai leírás végén utalunk arra, hogy mikor jelent meg az illető mű előzménye, illetve folytatása. Egy mű újabb kiadásai természetesen ugyancsak a megjelenés évében kerülnek feldolgozósra.

A bibliográfia tételeit folyamatosan tételszámoztuk. Ebből a szempontból külön nehézséget jelentett a különlenyomatok feldolgozása. Ezek ugyanis önálló bibliográfiai egységek, önálló műveknek azonban mégsem tekinthetők. Szerepelniük kell ezért a bibliográfiában, anélkül azonban, hogy hamis képet adnának Ranschburg Pál amúgyis igen szerteógazó, nagyméretű szakirodalmi tevékenységéről. Kedvező megoldásként azt a gyakorlatot követtük, hogy a különlenyomat meglétét az eredeti mű leírása végén jeleztük, közölve a különlenyomat könyvészeti adatait, ilyen esetekben azonban a külön. lenyomat önálló tételszámot nem kapott. Néhány esetben, ahol az eredeti mű adatait nem tudtuk megszerezni, a belőle készült különlenyomat leírása áll, kivételesen tételszámmal ellátva, mivel az eredeti művet helyettesíti. Kivételt tettünk akkor is, ha -a különlenyomat sorozat tagjaként, bővített formában. vagy módosított címmel jelent meg.

Mutatók[szerkesztés]

A folyamatos tételszámozás lehetőséget adott arra, hogy két mutatóval egészítsük ki az időrendi bibliográfiét. Az egyik szakrendi mutató, amely néhány, igen tág szakcsoportba sorolja a bibliográfia anyagát és a kérdéses munkák tételszámára utal. Szükség szerint egy tétel több szakcsoportban is szerepel.

A másik ugyancsak tételszámra utaló mutató az egész bibliográfia anyagát egységes betűrendbe szedve mutatja be. Ennek segítségével a cím kezdőszavának ismeretében minden tétel teljes leírása visszakereshető.

Címleírás[szerkesztés]

A címleírások elkészítésénél az érvényben levő magyarországi szabványt alkalmaztuk.

Könyveknél a címet az esetleges alcím, közreműködők, majd a kiadási adatok (hely. év, kiadó) követik. Ezután következnek a terjedelem (lapszám) adatai. Amennyiben a mű sorozat tagja, a sorozatcím és sorozatszám ( )-ben a címleírás utolsó adata.

Folyóiratcikkek esetében a címet a folyóirat lehetőleg teljes címe, majd ( )-ben megjelenési helye, kötet, illetve évfolyamszáma követi. Ezután tüntetjük fel az év, majd a füzet számát. Amennyiben a folyóiratnak nem számonként újrakezdődő, hanem folyamatos lapszámozása van, néhány esetben iemondtunk a füzetszám felkutatásáról.

Szólnunk kell még a minden igyekezetünk ellenére is hiányosan maradt címleírásokróla Ezekről általában hivatkozás, lábjegyzet stb. formájában szereztünk tudomást. Szerepeltetésüket azonban még így, hiányosan is fontosnak tartjulG (*-gaĺ jelöltük meg azokat a tételeket, amelyekre nézve egyetlen forrásunk dr. Schnell János már említett bibliográfiája. volt.)

***

A bibliográfia kizárólag Ranschburg Pál szakirodalmi munkásságának gyűjteménye, nem tartalmazza tehát a reá és műveire vonatkozó irodalmat. Ennek feldolgozása a rendelkezésünkre álló igen rövid idő alatt, az anyaggyűjtés rendkívüli nehézségei miatt nem volt lehetséges, hiszen ha Ranschburg Pál munkássága — témáját, nyelvét és a publikáló orgánumokat tekintve — igen széles körű, hatványozottan érvényes ez a vonatkozó irodalomra. Kétségtelen azonban, hogy ennek, a jelen bibliográfiában nem szereplő anyagnak a feldolgozása sok értékes információt nyújtana Ranschburg Pál műveinek kortársi fogadtatására és életművének további sorsára vonatkozóan.

1894
[szerkesztés]

1. Transitorikus elmezavarok.

Megj.: Budapest Főváros Kórházainak Évkönyve. Bp. 18941 Athenaeum,

Klny.-ként: Bp. 1894, Athenaeum. 12 p.

1895
[szerkesztés]

2. Adatok a hypnotikus suggestiv therapia kérdéséhez, Orvosi Hetilap, 39. évf. 1895. 26, sz. 305-308. p., 27, sz. 318-320. 28, sz. 329-330, 29, sz. 341-343, 30, sz, 353-354. 31. sz, 364-365, p.

1896
[szerkesztés]

3. Aggkorban fellépett heveny hysteria esete. — Orvosi Hetilap, 40, évf, 1896. 235—236. p.

4. Beiträge zur Frage der hypnotisch-suggestiven Therapie. - Zeitschrift für Hypno• tismus (Berlin), 4. vol, 1896. 5. no. 269—302. p,

1897
[szerkesztés]

5, A fejfájásról. (A magyar orvosok és természetvizsgálók 29. vándorgyűlésén tartott előadás után,) — Gyógyászat, 37, évf. 1897. 39. sz. 40. sz, 608—612, p.

6. A fejfájásról. A fejfájás ok- és gyógytana, tekintettel a gyakorló orvos szükségle» teire. A magyar orvosok és természetvizsgálók 29, vándorgyűlésén tartott előadás után) Bp. 1897, Franklin Társ. 30 p,

7. Studien über das normale und hysterische Bewusstsein. Megj.: Ranschburg P.—Hajós L. : Neue Beiträge zur Psychologie des hysterischen Geisteszustandes, Leipzig — Wien, 1897, Deuticke, 31—65. p.

8. Studien über das normale und hysterische Bewusstsein. Jahrbuch für Psychiatľie und Neurologie (Leipzig — Wien), 15, vol, 1897. no, 262—295, p.

9. Über den Kopfschmerz. Pester Medizinische Chirurgische Presse. 33. 1897. 973, 999., 1024„ 1049, p.

10. -— Hajós Lajos: A hysteriás anaesthesiák kísérletes psychologiája. — Magyar Orvosi Archívum, 6, évf. 1897, 264-302. p, Bp, 1897, Pallas, 40 p.

11. -— Hajós Lajos: Neue Beiträge zur Psychologie des hysterischen Geisteszustandes. Kľitisch-experimentelle Studien, Leipzig — Wien, 1897, Deuticke. 131 p.

12. -— Hajós Lajos: Die Psychologie der hysterischen Anästhesien; einleitender und experimenteller Teil.

Megj,: Ranschburg P.—Hajós L,: Neue Beiträge zur Psychologie des hysterischen Geisteszustandes, Leipzig — Wien, 1897, Deuticke, 1—30. p,

1898
[szerkesztés]

13. A hysteriás és normális öntudat. — Orvosi Hetilap, 13, évf, 1898. 35. p,

14. Paraplegia spastica infantilis két esete, — Orvosi Hetilap, 13. évf. 1898, 35. p,

1899
[szerkesztés]

15. A hisztériás mozgató hüdések pszichológiájához. (Az MTA Ill. osztályának 1899. jan. 16-i ülésén elhangzott előadás rövid kivonata.) — Természettudományi Közlöny, 31. köt. 1899. 152. p.

16. Pszichofiziológiai vizsgálati módszerek. (A Term. tud. Társ. Élettani Szakosztálya 1899. máj. lő-án tartott ütésén elhangzott előadás kivonata.) — Természettudományi Közlöny, 31. köt. 1899. 594-595. p.

1900
[szerkesztés]

17. Adatok az aggok psychophysíologiájához. 1. A psychophysikai időmérések methodikáia. Alapvető vizsgálatok elemi fiatal egyéneken. Bp. 1900, Dobrowsky— Franke. 20 p.

18. Adatok az aggok psychophysiologiájóhoz. 1. r. A psychophysikai időmérések methodikója. Alapvető vizsgálatok fiatal egyéneken. — Orvosi Hetilap, 44. évf. 1900. 3. sz. 34—35. p., 4. sz. 55—56. ps, 5. sz, 70—72. p. A 2. r. társszerzője Bálint Rezső.

19. — — Bálint Rezső: Adatok az aggok elmeműködésének psychophysikai vizsgálatához. 2. r. — Orvosi Hetilap, 44. évf. 1900. 26. sz. 395-397. p., 27. sz, 413-415. p.

20. — — Bálint Rezső: Adatok az aggok psychophysiologiájához. Bp. 1900. 14. p. (KIny. Orvosi Hetilapból.) (Psychophysikai közlemények 2) Az 1.- r. társszerző nélkül.

21. — — Bálint Rezső: Exakt vizsgálatok az aggok psychophysiologiája körül. (A Term. tud. Társ. Élettani Szakosztálya 1899. nov. 21-i ülésén elhangzott előadás kivonata.) Természettudományi Közlöny, 32. köt, 1900. 44—45. p.

22. — — Bálint Rezső: Über qualitative und quantitative Verönderungen geistiger Vorgänge in hohen Greisenalter, Allgemeine Zeitschrift für Psychiatrie (Berlin), 57. 1900. 689—718. p.

23. — — Décsi Kr.: Lelki gyógymódok. (Psychotherápia.) A magnetismusról, annak az emberi szervezetre való hatásáról és lehető külső és belső gyógyalkalmazásáról, Bp. 1900, Franklin ny. VIII 272 p., 5 t.

24. Lehmann Alfréd: Babona és varázslat a legrégibb időktől a jelenkorig. Ford. — — 2. köt. Bp. 1900. Term. tud. Társ. 1. köt. VIII, 546 2. köt. VI, 412 p.

Szemelvények megj.: 1901.

1901
[szerkesztés]

25. Apparat und Methode zur Untersuchung des (optischen) Gedächtnisses für medizinisch und pödagogisch psychologische Zwecke. — Monatschrift für Psychiatrie und Neurologie (Berlin), 10. vol. 1901. 5. no. 321—333. p.

26. Módszerem és készülékem az emlékező erő vizsgálatára.

Megj.: Az 1900. évi október 28—29-én Budapesten tartott 1. Országos Elmeorvosi Értekezlet munkálatai. Szerk. Epstein László. Bp. 1901. Pallas. IV. 243 p.

27. Módszerem és készülékem az emlékező erő vizsgálatára. Bp. 1901, Dobrowskyž Franke, 1O p. (Psychophysikai közlemények 3.)

28. Studien über die Merkfähigkeit der Normalen, Nervenschwachen und Geisteskranken. Monatschrift für Psychiatrie und Neurologie (Berlin), 9. vol. 1901, 241—259. p.

29. Lehmann Alfréd: Babona és varázslat. Forď. — — [Szemelvények,] — Természettudományi Közlöny, 33. köt. 1901. 29—42 p.

1902
[szerkesztés]

30.*Einfache Methode zur Untersuchung der Merkfähigkeit in der ärztlichen Praxis. — Zentralblatt für Nervenheilkunde, 1902.

31. Az elménkre egyidejűleg beható homogén és heterogén ingerek hatásáról, tekintettel az illúziók keletkezésére. — Orvosi Hetilap, 46. évf. 1902. 37. sz. 592—594. p., 38. sz. 610-611. p.

Klny.-ként: Bp. 1902, Pesti Lloyd-Társ. 14 p. (Orvosi Hetilap Tudományos Közleményei.)

32. Felfogásbeli tévedéseink törvényszerűsége. — Magyar Filozófiai Társaság Közleményei. 1902. 2—3. sz. 46—62. p.

33.*Der gegenwärtige Stand der Heilpädagogik in Ungarn. 1902.

34.*Die Merkfähigkeit in der progressiven Paralyse. — Zentralblatt für Nervenheilkunde. 1902.

35.*Über die Wirkung gleichzeitiger homogener und heterogener Reize mit Bezug auf die Entstehung der Illusionen. — Zentralblatt für Nervenheilkunde, 1902.

36. Über Hemmung gleichzeitiger Reizwirkungen. Experimenteller Beitrag zur Lehre von den Bedingungen der Aufmerksamkeit. — Zeitschrift für Psychologie und Physiologie der Sinnesorgane (Leipzig)J 30. vol. 1902. 39—86. p.

Klny.-ként: Leipzig, 1902, Barth. 39—86. p.

1903
[szerkesztés]

37. Gyengetehetségű és gyengeelméjű iskolásgyermekek. A világrahozott és szerzett gyermekkori gyengébb elméjűség kórtana, psychológiája és gyógytana. Orvosok, pedagógusok részére. Bp. 1903, Athenaeum. 31 p. Átd. klny. Budapesti" Orvosi Újság-ból.

38.*Das Psychologische Laboratorium an den ung. kön. heilpädagogischen Instituten zu Budapestr 1903. 121—124. p.

39. A szórványos cretinismus kór- és gyógytana. — Gyermekorvos, 1903. 4. sz. 1—5. p. (A Budapesti Orvosi Újság melléklete.)

Kiny.-ként: 1904.

40. További megjegyzések dr. Wajdits Alajos „Lélektani különlegességek” című cikkére. - Gyógyászat, 43. évf. 1903. 15. sz. 235-237. p.

(Wajdits A. cikke megj.: Gyógyászat} 43. évf. 1903. 10. sz. 154—155. p., 11. sz. 171—173. p.. 12. sz. 188—189. p.)

1904
[szerkesztés]

41. A gyengeelméjűek mint tanúk. - Budapesti Orvosi Újság, 2. évf. 1904. 46. sz. 927—931. p.

Klny.-ként: Bp. 1904. 5 p. (A Budapesti Orvosi Újság Tudományos Közleményei.)

Megj. még: az 1904. évi . , . 3. Országos Elmeorvosi Értekezlet munkálatai. 1905.

42. A neurastheniások táplálkozásáról. - Diaetás és Physikai Gyógyítómódok. 1904. 1. sz. 1—4. p. (A Budapesti Orvosi Újság melléklete.) Klny.-ként: Bp. Athenaeum, 1904. 14 p. (A Budapesti Orvosi Újság Tudományos Közleményei.)

-A szórványos cretinizmus kór- és gyógytana. Bp. 1904. 5 p. (Klny.: Gyermekorvos. 1903. 4. sz. 1—5. p.) (A Budapesti Orvosi Újság Tudományos Közleményei.) Ld. 39. tételt

43. *Über die Bedeutung der Ähnlichkeit für das Erlernen, Behalten und die Reproduktion. (Bericht über den 1. Kongress für exp. Psychologie in Giessen, 1904.)

Megj. még: 1905.

1905
[szerkesztés]

44. A gyengeelméjűek mint tanúk. - Budapesti Orvosi Újság, 2. évf. 1904. 46. sz. 927-931. p.

Klny.-ként: Bp. 1904. 5 p. (A Budapesti Orvosi Újság Tudományos Közleményei.)

Megj.: Az 1904. évi október 23-án és 24-én Budapesten tartott 3. Országos Elmeorvosi Értekezlet munkálatai. Szerk. Epstein László. Bp. 1905, Schmidl. 4, 245 p.

Megj. még: 1904.

45. A gyermeki elme fejlődése és működése. Különös tekintettel a lelki rendellenességekre, ezek elhárítására és orvoslására. Paedagogusok, orvosok, jogászok és a művelt közönség számára. Bp. 1905, Athenaeum. VIII, 163 p.

2. bőv., átd. kiad. 1908.

46. [Az iskolai túlterhelésről.] —— előadása a Társadalomtudományi Társaság 1905. márc. 31-én tartott ülésén.

Megj.: A középiskola reformja. Vita a középiskolai kérdésről. Bp. 1905, Politzert (A Huszadik Század Könyvtára 12.) 14—29. p.

47. A lelki élet abnormitásai.

Megj.: Az ember testi és lelki életes egyéni és faji sajátosságai. Szerk. Alexander B, Lenhossék M. 1—2. -r. Bp, 1905* Athenaeum. (A műveltség könyvtára. Z) 725—762. p.

2. kiad. 1907.

3. kiad. 1914.

48. *Quelles sont en dehors des moyens ď'éducation ordinaires les mesures les plus efficaces pour assurer la préservation des enfants moralement abandonnés et la réforme des enfants vicieux qui n'ont encore commis aucune infraction punissable? (Congrés Pénitentiaire International de Budapest, 1905.) 49. Studi sulla misura della memoria dei normali, psicopatici ed -alienati. Roma, 1905, Forzani. 7 p. (Klny.: Atti del 5. Congresso Internazionale di Psicologia. Roma, apr. 1905.)

50. A szellemi munka természete.

Megj.: Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátosságai. Szerk. Alexander B., Lenhossék M. 1—2. r. Bp. 1905, Athenaeum. (A műveltség könyvtára. 2.) 289— 308. p.

2. kiad. 1907.

3. kiad. 1914.

51. *Über die Bedeutung der Ähnlichkeit für das Erlernen, Behalten und für die Reproduktion. — Journal für Psychologie und Neurologie. 5. vol. 1905. 3—4. no.

Megj. még: 1904. 52. *Vergleichende Untersuchungen an normalen und schwachbefähigten Schulkindern, — Zeitschrift für Kinderforschung, 1905.

1906
[szerkesztés]

53. Fantom a tudatenergia jelenségeinek demonstrálására. — Orvosi Hetilap, 50. évf. 1906. 1. sz. 139-140. p.

54. Öröklött bujakóros alapon fejlődött gyermekdedség (infantilismus) esete. Gyermekorvos, 1906. 1. sz. 1—7. p. (A Bp, Orvosi Újság 4. évf. 1906 14. sz. melléklete.)

Klny.-ként: Bp. 1906, Pesti Lloyd Társ. 7 p. (A Bp. Orvosi Újság Tudományos Közleményei.)

55. A szellemi működések fizikája. Nemzeti Nőnevelés, 1906, 241—245., 303-306., 334-339., 430-442. p.

56. A szellemi működések fizikájáról. Népszerű kurzuselőadások. [Rövid tartalom.] Természettudományi Közlöny, 38. köt. 1906. 525—526. p.

1907
[szerkesztés]

57. Hogyan számol a gyermek? — A Gyermek, 1. évf. 1907. 83— p. (Megj. Gyeŕmekvédelmi Lap, 3. évf. 1907. mellékleteként.)

58. Jelentés a Kísérleti Paidológiai Szakosztály működéséről. — A Gyermek, 1. évf. 1907. 12- p. (Megj. Gyermekvédelmi Lap, 3. évf. 1907. mellékleteként.)

59. Leicht schwachsinnige Kinder als Zeugen. - EOS (Wien), 3. vol. 1907. 2. no. 81-101. p.

Klny.-ként: Wien, 1907.

60. A lelki élet abnormitásai.

Megj.: Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátosságai. Szerk. Alexander Lenhossék M. [2 kiadJ Bp. 1907, Athenaeum. (A műveltség könyvtára 2.) 725—762. p.

1. kiad. 1905.

3. kiad. 1914.

61. A szellemi munka természete.

Megj.: Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátosságai. Szerk. Alexander B.. Lenhossék M. [2. kiad.] Bp. 1907, Athenaeum. (A .műveltség könyvtára 2.) 289—308. p

1. kiad. 1905.

3. kiad. 1914.

62. Téveseszmés vegetarianizmus és önéheztetés esete 10 éves korban. Gyermekorvos, 5, évf. 1907. 4. sz. 42—44. p. (Mell. a Bp. Orvosi Újság 1907. 52. sz.-hoz.)

Klny.-ként: Bp. 1907, Pesti Lloyd Társ. 1O p. (A Bp. Orvosi Újság Tudományos Közleményei.)

63.*Törzsnaplóminta a megfigyeléshez. 1907.

64. Über Art und Wert klinischer Gedächtnismessungen bei nervösen und psychischen Erkrankungen. 1. T. — Klinik f. Psych. u. Nervöse Krankheiten (Halle a. S.) 2. vol. 1907. 365-404. p.

2.T. 1908.

3.T. 1910.

65.*A züllésnek kitett vagy züllésnek indult gyermekek megfigyelési tervezete. Útmutató. Kiad. a M. Kir. Belügymin. Bp. 1907.

1908
[szerkesztés]

66. *Der gegenwärtige Stand der angewandten Psychotogie in Ungarn. Zeitschrift für Angewandte Psychologie. 2. vol. 1908.

67. A gyermek emlékezetec — A Gyermek) 2. évf. 1908. 1. sz. 1—5. p. (Mell. Gyermekvédelmi Lap, 4. évfľ 1908. 1. sz.-hoz.)

68. A gyërmeki elme ép és rendellenes működése, egészségtana és védelme. Paedagogusok, orvosok, jogászok és a művelt nagyközönség számára. 2. átdt kiad. Bp. 1908, Athenaeum. VIII, 247 p., 2 t.

1. kiad. 1905.

69. A kóros értelmi gyengetehetségűség elhatárolása a physiologiás korlátoltságtól.

— Elme és Idegkórtan, 5. évf. 1908. 3—4. sz. 97—144. p. (Az Orvosi Hetilap melléklete.)

70. *A szellemi munka egészségtani szabályai. (Levél egy középiskolai tanulóhoz.)

Megj.: Egészségnaptár. 1908.

71 A tanúvallomások psychologiájának tárgyalása. - Jogtudományi Közlöny, 1908. 265-267. p.

72. Über Art und Wert klinischer Gedächtnismessungen bei hervösen und psychischen Krankheiten. 2. — Klinik f. Psych. u. Nervöse Krankheiten (Halle a. S.), 3. vol.

1908. 97—

1. T, 1907.

3. T. 1910.

73. *Zur physiologischen und pathologischen Psychologie der elementaren Rechenart.

1. T. — Zeitschrift für Experimentelle Pädagogik. 7. vol. 1908. 3—4. no.

2. T. 1909.

1909
[szerkesztés]

74. Elmélkedések a gyógypedagógia jelenéről és jövőjéről. — Magyar Gyógypedagógia, 1909. 41-50., 81—85. p.

75. Über die Möglichkeit der Feststellung des geistigen Kanons des normal Menschen. Bp. 1909. Franklin. 80—91. p. (Klny.: 16. Med. Congr. in Budapest, 1909.)

76. Zur physiologischen und pathologischen Psychologie der elementaren Rechenarten.

2. T. — Zeitschrift für Experimentelle Pädagogik. 9. vol. 1909. 3—4. no.

1. T. 1908.

1910
[szerkesztés]

77. *Enzyklopädisches Handbuch der Heilpädagogik. Halle a. S. 1910, — közreműködésével.

ld. még: Uber das Gedächtnis, 1931. 78. Über Art und Wert klinischeľ Gedächtnismessungen bei nervösen und psychischen Krankheiten. 3. T. — Klinik f. Psych. u. Nervöse Krankheiten (Halle a. S.) 5. vol. 1910. no. 89—194. p.

Klny.-ként: Halle a, S. 19101 Marhold. 89—194. p.

1. T. 1907.

2. T. 1908.

1911
[szerkesztés]

79. Adatok az emlékezés pathologiájóhoz. — Magyar Filozófiai Társaság Közleményei. 1911. 96—116. p.

Klny.-ként: Bp. 1911, Franklin. 96—116. p.

80. Die Ergebnisse der experimentellen Psychopathologie des Gedächtnisses.

Megj.: Bericht über den 4. Kongr. für Exper. Psychol. 1910. Leipzig, 1911. 95—180. p.

81. Das kranke Gedächtnis. Ergebnisse und Methoden der experimentellen Erforschung der alltäglichen Falschleistungen und der Pathologie des Gedächtnisses. Leipzig, 1911, Barth. xy 138 p.

82. *A pathológiás alkatúak züllöttsége, a gyermekkori züllöttség psychopathiája és társadalmi hygienéje.

Megj.: Magyar Elmeorvv Értek. Évkönyve. 1911.

1912
[szerkesztés]

83. Az emlékezet lélektani hygienéjéről.

Megj.: Emlékkönyv dr. Schuschny Henrik iskolaorvosi és egészségtantanári működésének 25. évfordulója megünneplésére. Bp. 1912, Franklin. 183—205. p.

Megj. még: 1913.

84. A figyelmetlenség pedagógiai pszichológiája és pathológiája. — Magyar Pedagógia, 21. évf. 1912. 3. sz. 137—154. p.

85. Die Gedächtnisschwäche und ihre Behandlung. — Deutsche Medizinische Wochenschrift (Leipzig — Berlin), 1912. 51-52. no.

86. "Mikrostať' egyetemleges kézi kapcsolókészülék a villamosság orvosi alkalmazásának céljaira. — Orvosi Hetilap, 56. évf. 1912. 46. sz. 844—846. p.

87. *Sur les rapports entre la mémoire et l'intelligence.

Megj.: Trav. de Congr. Internat. de Pédologie. 2. vol. Bruxelles, 1912.

1913
[szerkesztés]

88. Az emlékezet lélektani hygienéjéről. Közegészségügyi és Törvényszéki Orvostudomány. 1913. 2. sz. 13—18. p. (Mell. Bp. Orvosi Újság 11. évf. 1913. -20* sz.-hoz.) Klny.-ként: Bp. 1913, Pesti Lloyd Társ. 21 p. (A Bp. Orvosi Újság Tudományos Közleményei.)

Megj. még: 1912.

89. A fiatalkori züllöttség lélektanának, kórtanának és gyógypaedagógiéjának alapjai.

Megj.: A fiatalkorúak bírói, ügyészei részére rendezett továbbképző tanfolyamon tartott előadások. 1. sorozat. Bp. 1913, Pesti ny. 125—180. p.

Klny-ként: 1914.

90. *A fiatalkori züllöttség lélektanának, kórtanának és gyógypaedagógiájának alapjai. Kiad. a Patronage Egyesületek Országos Szövetsége. Bp. 1913.

91. *A kellemes és kellemetlen tényekre való visszaemlékezés kepessegeroł. Megj.: Nagy László emlékkönyv. 1913. 43—45. p.

92. *"Mikropan" ein universeller Handanschlussapparat — Berlin). für elektromedizinische Zwecke. — Deutsche Medizinische Wochenschrift (Leipzig - Berlin) 1913. 24. no. 93. Pszichológiai tanulmányok (1901—1913). 1. köt. 1—4. r. Bp. 1913. XIV, 236 p. (Gyermektanulmányi könyvtár 2.)

2. köt. 1914.

94. *Über die Wechselwirkungen gleichzeitiger Reize im Nervensystem und in der Seele, — Zeitschrift für Psychologie. 67. vol. 1913.

95. *Über ein neuropsychologisches Grundgesetz. — Deutsche Zeitschrift für Nervenheilkunde. 50. vol. 1913.

1914
[szerkesztés]

A fiatalkori züllöttség lélektanának, kórtanának és gyógypaedagógiájának alapjai. Bp. 1914, Pesti ny. 125—180. p. (Klny.: A fiatalkorúak bírói, ügyészei... részére rendezett továbbképző tanfolyamon tartott előadások. 1. sorozat. Bp. 1913.) ld. 89. tételt.

96. A lelki élet abnormitásai.

Megj.: Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajåtossågai. Szerk. 'Alexander B., Lenhossék M. 3. åtd. kiad. Bp. 1914, Athenaeum. (A műveltség könyvtára 2.) 725— 762. p.

1. kiad. 1905.

2. kiad. 1907.

97. *Psychologische Methoden zur Erforschung des Verlaufes der nervösen Erregung unter normalen und pathologischen Bedingungen. Psychiatrisch-neurologische Wochenschrift, 15. vol. 1914. 42. no.

98. Pszichológiai tanulmányok (1901—1913). 2. köt. A lelki élet minő1eges alaptörvénye. Bp. 1914. VIII, 267 p. (Gyermektanulmånyi könyvtår 4.)

1. köt. 1913.

99. A szellemi munka természete.

Megj.: Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajåtossågai. Szerke Alexander B., Lenhossék M. 3. 6td. kiad. BP. 1914, Athenaeum. (A müveltség könyvtåra 2.) 289—308. p.

1. kiad. 1905.

2. kiad. 1907.

100. Éltes Mátyás: A gyermeki intelligencia vizsgálata. Binet, Simon és mások alapján magyar gyermekekre alkalmazva. — — előszavával. Bp. 1914, Athenaeum, 132 p.

1915
[szerkesztés]

101. Adatok a homlokagylebenyek élet-, kör- és gyógytanához. — Orvosi Hetilap, 59. évf. 1915. 50. sz. 669—673. p., 51. 685-689. p., 52. sz. 702-704. p.

102. *A hadsereg szellemi egészségügye.

Megj.: „Inter Arma" háborús tårgyú e1őadások gyűjteménye. Bp. 1915, Szabad Liceum stb. 178—198. p.

103. Homlokagy és intelligencia a háborús sebesülések világítåsában. (1915. nov. 25-én tartott e1őadås kivonata.) — Athenaeum, 1. évf, 1915. 4. sz. 458—459. p.

104. A sérült ideg állapotának diagnostikájáró1. — Orvosképzés. 5. évf. 1915. 244—252. p.

Klny.-ként: Bp. 1915, Franklin. 244—252. p.

105. Zur Diagnostik des Zustandes traumatisch gelähmter Nerven. — Pester Medizinischchirurgische Presse. 51. vol. 1915. 133— p., 139— p.

1916
[szerkesztés]

106. Die Leseschwäche (Legasthenie) und Rechenschwäche (Arithmasthenie) der Schulkinder im Lichte des Experiments. Berlin, 1916, Springer Verl. V, 69 p.- (Zwanglose Abhandlungen aus den Grenzgebieten der Pädagogik und Medizin. 7. Heft.)

107. Schnelle Wiederherstellung der Funktion des durch Naht wiedervereinigten N. radialis. — Deutsche Medizinische Wochenschrift (Leipzig — Berlin), 1916. 50. no. 1546— p.

108. Über klinische Untersuchung, operative Biopsie und Heilerfolge bei unfrischen und veralteten Fällen von Schussverletzungen der peripheren Nerven. — Beiträge zur klinischen Chirurgie, (Tübingen), 101. vol. 1916. 5. no. (Kriegschir.) 521—593. p.

Klny.-ként: Tübingen, 1916. 521—593. p.

1917
[szerkesztés]

109. A felső végtag idegeinek anastomosisairól, különös tekintettel idegkórtani és sebészeti jelentőségükre. — Orvosi Hetilap, 61, évf. 1917. 10. sz. 125—129. p.

Klny.-ként: Bp. 1917, Pápai ny. 14 p.

110. Hogyan gyógyulnak az idegvarratok? Válasz Makai Endre... az Orvosi Hetilap f. évi 11. számában közölt cikkére. — Orvosi Hetilap, 61. évf. 1917. 12. sz. 159—160. p.

111. Az idegvarratok eredményességérél. Bp. Orvosi Újság, 15. évf. 1917. 19. sz. 149-152. p.

112. Tovåbbi adatok az idegvarratok eredményességének s utókezelésük szükségességének kérdéséhez. Gyógyåszat, 57. évf. 1917. 24. sz. 284—286. p.

Klny.-ként: Bp. 1917, Franklin. 10 p.

113. *Über d. Anastomosen d. Nerven d. oberen Extremit. d. Menschen mit Rücksicht auf ihre neurol. u. nervenchirurg. Bedeutung. — Neurolog. Zentralblatt, 1917. 13. no.

114. *Zur Diagnose des motorischen Heilerfolges der Nervennaht, — Monatschrift für Psychiatrie und Neurologie 42. vol. 1917.

1918
[szerkesztés]

115. Die Heilerfolge der Nervennaht und sonstiger Operationen an mehr als 1500 verletzten Extremitätennerven. Berlin, 1918, Korger. 194 p. (Spätkorrektive Therapie der Kriegverletzungen der Extremitäten- 1. Bd.)

1919
[szerkesztés]

116. Späterfolge nach Nervenoperationen. — Wiener Kline Rundschau. 33. vol. 1919. 223- p.

1921
[szerkesztés]

117. A kiváló tehetségű gyermekek és a kiváló tehetségek a gyermekkorban. — A Gyermek, 15. évf. 1921. 1—5. sz. 40—46. p.

118. A sella turcica anomaliával s daganataival járó dystrophia adiposogenitalis eseteirő1. — Gyógyászat, 61. évf. 1921. 18. sz. 208—210. p.

119. Zwei Fälle von hypophysärer Dystrophia adiposogenitalis und ihre Behandlung mittels Röntgenbestrahlung. Deutsche Medizinische Wochenschrift (Leipzig — Wien), 47. vol. 1921. 1291— p.

1922
[szerkesztés]

120. *Az érzetek új psychophysiologiás elméletéhez. — Magyar Orvos, 3. évf. 1922, 4. sz.

1923
[szerkesztés]

121. Az emberi elme. 1. köt. Az értelem. 2. köt. Érzelem, ösztön, akarat, egyéniség. Bp. 1923. 1. köt. XXIII, 278 p., 2. köt. XIV, 270 p. (Pantheon ismerettára.)

1924
[szerkesztés]

122. Az érzéki, értelmi és erkölcsi fogyatékosságok megelőzésére az orvostudomány és a gyógypedagógia szempontjából.

Megj.: A testi fogyatékosságok okai és megelőzése, Bp. 1924. (Gyógypaedagógiai könyvtår 1.) 7—28. p.

123. Ein Kraniocephalograph. Apparat und Methode zur Aufnahme der Ebenen und Masse des knöchernen und des Kopfschådels in allen Dimensionen. — Zeitschrift f. d. ges. Neurol. u. Psychiatr. (Berlin), 94. vol. 1924. 372—486. p.

124.*Pathopsychologie der Störungen des Lesens, Schreibens und Rechnens im Schulkindesalter.

Megj.: Bericht über den 2. Kongress für Heilpädagogik in München. 1924.

1925
[szerkesztés]

125. *Est-il que des services soient installés dans les etablissements penitentaires pour l'étude des détenus? (Travaux préparatoires du Cong. Pénitentiaire International à Londres, 1925.)

126.*A siketnémák számolóképességéről. A Siketnémák és Vakok Oktatásügye. 27. évf. 1925. 4—6. sz.

127.*Uber die Möglichkeit d. Einfügung eines Profils des Temperaments in das Rossolimo'sche Profil. Neurologia, Neuropathologia, Psychologia, Psychiatria. Megj.: Rossolimo-emlékkönyv. Moszkva, 1925.

1926
[szerkesztés]

128. *Az álmatlanság kór- és gyógytana. — Therapia, 1926, 6. no.

129. A budapesti Gróf Apponyi Albert Poliklinika Ideggyógyászati Osztályán használatos gyógyeljárások.

Megj.: Klinikai recipekönyv. Szerk. Müller Vilmos. 4., bőv. kiad. Bp. 1926, Lampel. 843—896. p,

5., bőv. kiad. 1929.

130. *Die Fehler des geistigen Apparates. lhre Psychologie, Physiologie und Physik.

Megj.: Bericht über den Internat. Kongr. für Psychologie in Groningen, 1926.

131. *Psychotherapie, Psychologie und Psychopathologie.

Megj.: Bericht z. d. 1. allg. ärztf. Kongress f. Psychotherapie, Baden-Baden, 1926.

132. Die Rechenfertigkeit und Rechenfähigkeit der geistig Defekten und Sinnesdefekten (Debilen, Blinden, Taubstummen.)

Megj.: Bericht über den Kongress für Heilpädagogik in München, 1926.

133. Über spontane Vereinigung periphere, total getrennter Nerven am Menschen. Ein Beitrag zur Frage des Homotropismus lebender Gewebe. — Zeitschrift für die gesamte Neurologie und Psychiatrie (Berlin). 105. vol. 1926, 797—809. p.

134. *Vergleich. Untersuchungen über die Rechenfähigkeit d. Normalen, Sinnesdefekten und d. Debilen. (3. Kongre für Heilpädagogik. München, 1926.)

135. *Zur Psychologie, Physiologie und Physik d. normalen ut pathologischen Bewusstseinerscheinungen.

Megj.: Festschrift für Bechterew. Leningrad — Moszkva, 1926.

1927
[szerkesztés]

136. [Az érzelmi élet egészségtana.] A Közegészségügyi Egyesület 1927. febr. 1-i előadóestjén. tartott előadás ismertetése. — Magyar Gyógypedagógia. 15. évf. 1927. 89. p.

137. A fogyatékosak orvosi védelme. — Magyar Gyógypedagógia, 15. évf. 1927. 1—3. sz. 4—14. p.

138. [Kétszázhúsz] 220 voltos villanyáram által hydrokephalusos egyénen okozott sklerosismultiplex-szerű szerves idegbántalomnak műtétileg javított esete. — Gyógyászat, 67. évf. 1927. 51—52. no. 1135—1141. p.

Klny.-ként: Bp. 1927, Globus ny. 11 p.

139. *Zur Mitteilung v. P. Molitor: Die Leseschwäche eines normal begabten achtjährigen Knaben (in dieser Zeitschrift Bd. 32., Heft. 2), — Zeitschrift f. Kinderforschung. 33. vol. 1927. 1 no.

140. Zur Pathophysiologie der Sprech-, Lese-, Schreib- und Druckfehler. Psychiatrischneurologische Wochenschrift (Halle a. S.) 29. vol. 1927. 2. no. 19— p.

1928
[szerkesztés]

141. Az epilepsia gyakorisága. Klímás, politikai és közgazdasági tényezők befolyása az epilepsia fellépésére, — Magyar Orvos, 1928. 8. sz. Autoreferátum: M. Psychológiai Szemle, 2 évf. 1929. 1—2. sz. 156. p.

142. Az epilepsia gyógytana. — Magyar Orvos, 9. évf. 1928. 20 sz. 513—516. p. , 21. sz. 540—542. p., 22. sz. 566—568. p., 23. sz. 590—592. p.

143. *Az epilepsiás roham kórtanának mai állása. — Magyar Orvos, 9. évf. 1928. 14. sz.

144. *Az epilepsiás terheltség és az epilepsia sociališ prophylaxisa, — Magyar Orvos, 9. évf. 1928. 8. sz.

145* Ideg-, kedély- és elmebetegségek. Ideges hajlamosság.

Megj.: Nyitott könyv. Szerk. Bodor A., Gerlóczy Zs. Kiad. az Orsz. Közegészségügyi Egyesület. Bp. [1928]. 319 p., 27 t.

146. Die Lese- und Schreibstörungen des Kindesalters. lhre Psychoiogie, Physiologie, Pathologie, heilpädagogische und medizinische Therapie. Halle a. S., 1928, Marhold. 314 p. (Heilpädagogik und Medizin.)

147. Psychologia és természettudomány, Bp. 1928, Novák. 32 p. (A Magyar Psychologiał Társaság közleményei 1.)

148. Psychologia és természettudomány. — Magyar Psychologiai Szemle. 1. évf. 1928. 1—2. sz. 9—41. p,

149. A szervi idegbántalmak gyógykezelése. — Gyógyászat, 68. évf. 1928. 28. sz. 662— 664. p.

1929
[szerkesztés]

150. *Beschränktheit, geistige Rückständigkeit und pathoiogische Debilität in ihren Beziehungen zur Heilpädagogik.

Megj.: Bericht über den 4, Kongress für Heilpädagogik in Leipzig, 1928. Berlin, 1929, Springer.

151. Érdekesebb enkephalogrammok. (A Bp. Kir. Orvosegy. elme- és idegkórtani szakosztályának febr. 22-i ülésén elhangzott előadás ismertetése.) — Orvosi Hetilap, 73. évf. 1929- 10. sz. 244— p.

152. Hydrokephalus és enkephalographia. — Orvosi Hetilap, 73, évf. 1929.

153. Az idegesség orvosi megelőzése és az ideges gyermekek orvosi védelme. (A M. Gyógyped. Társ. 3. Orsz. Értekezletén elhangzott előadás ismertetése.) — Magyar Gyógypedagógia, 17. évf. 1929. 7—8. sz. 101—102. p.

154. Ideggyógyászat.

Megj.: Klinikai recipekönyv. Szerk. Müller Vilmos. 5. bőv. kiad. Bp. 1929, Franklin. 1—2. köt.

4. bőv. kiad. 1926. 155. A (Magyar Psychologiai Társaság) 1929. évi közgyűlésén elhangzott beszédek és jelentések. 1. Elnöki megnyitó Magyar Psychologiai Szemle. 2. évf. 1929. 3. évf. 1930. 1—2. összevont sz. 126—130. p.

156. Schaffer Károly: Az elmebetegségek és a kapcsolatos idegbetegségek kórtana. Bp. 1927, Novák. 355 p.

Ism. — — Magyar Psychologiai Szemle. 2. évf. 1929. 1-2. sz. 153—156. p.

1930
[szerkesztés]

157. Experimentelle Beiträge zur Lehre von Gedächtnis, Urteil und Schlussfolgerung an Gesunden und Kranken. Archiv für die gesamte Psychologie (Berlin), 77. vol. *1930. sept. 437—526. p.

Klny,-ként: Leipzig, 1930, Akad. Veri. 437—526. p.

1931
[szerkesztés]

158. (Magyar Psychológiai Társaság 1931. márc. 19-i közgyűlése.) Elnöki megnyitó (Ismertetés.) — Magyar Psychologiai Szemle, 4. évf. 1931. 1—2. sz. 132. p.

159. A paralysis progressiva lázkezelésének therápiás értéke. — Orvosi Hetilap, 75. évf. 1931. 26. sz. 673—680. p., 27. sz. 697-701. p.

Autoreferátum: Bp. Orvosi Újság, 1931. 48. sz. 1113 (helyesen: 1213)—1215. p.

160. Über das Gedächtnis.

Megj.: Enzyklopädisches Handbuch der Heilpädagogik. 3—4. Heft. 2. völl. umgearbi Aufl, Halle a. S. 1931, Marhold.

1. Aufl. 1910.

161. Tehetségproblémák. Bp. 1930. 181 p.

Ism. — — . — Magyar Psychologiai Szemle, 4. évf. 1931. 1—2. sz. 141—150. p.

1932
[szerkesztés]

162. Behaviorismus und Psychologie. Zur Kritik der apsychologischen Psychologien. — Archivq für die gesamte Psychologie (Leipzig), 86. vol. 1932. .3—4. no. 307—406. p.

Klny.-ként: Leipzig, 1932, Akad. Verl. 307—406. p.

Magyar nyelven: Behaviorizmus és pszichológia. 1970.

163. A koponya-üregrendszer fényképezésének (encephalographia) tanulságai az ideggyógyászat szempontjából. — Bp. Orvosi Újság, 30. évf. 1932. 23. sz. 541—542. p.

164. Nagy László mint gyermekpszichológus.

Megj.: Nagy László emlékére . Szerk. Ballai K., Nógrády L. Kiad. a Magy. Gyermektanulmányi Társ. Nagy László emlékbizottsága. Bp. 1932. 19—36. p.

165. A nemi ösztön pedagógiája. (Újabb szexuálpedagógiai mozgalmak a magyar irodalomban.) — Magyar Paedagogia, 41. évf. 1932. 1. sz. 1—16. p.

Klny.-ként: Bp. 1932. Egyet. ny. l6 p.

166. Reflexologie und Psychologie. Poznaó, 1932, Pozó. Tow. Psych. 72 p. (KIny, : Kwartalník Psychologiczny 3. vol. 3—4. no.)

167. — — Schill [lmre] E.: Alexie und Agnosie, — Zeitschrift für die gesamte Neurologie und Psychiatrie (Berlin), 139. vol. 1932. 2. no. 192—240. p.

1933
[szerkesztés]

168. Beiträge zum Verhalten der Reflexe. Automatismen und bewussten Funktionen in scheinbar unbewussten Zuständen. — Zeitschrift für Psychologie (Leipzig), 129. vol. 1933. 336-352. p.

169. Kiesow Frigyes professzor 75 éves. Magyar Psychologiai Szemle, 6. évf. 1933. 3—4. sz. 121-122. p.

170. Sinnesphysiologische und psychologische Erfahrungen an Verkrüppelten. Archivio Italiano di Psicologia. 11. vol. 1933. 11. no. (Kiesow emléksz.)

171. Talentum és elmefogyatékosság. -(Megjegyzések Szondi Lipótnak a tehetségek és fogyatékosságok testi és elmebeli alakatttanát és biológiai kapcsolatait tárgyaló munkálataihoz, 1930—1933.) — Magyar Psychologiai Szemle, 6. évf. 1933. 3—4. sz, 123-148. p.

1934
[szerkesztés]

172. Az amidopyrinnel kombinált allylisopropylbarbitursavas készítmények altató és egyéb hatásairól az emberi elmére. Bp. 1934, Globus ny. 22, 2 p. (KIny. a Gyógyászat Tudományos Közleményeiből.)

ld. még: A fájdalomcsillapítókkal kombinált ...

173. Az enkephalographia orvostani jelentősége. — Az Orvosi Gyakorlat Kérdései. 7. évf. 1934. 169—170. p. (Mell.: Orvosi Hetilap, 78. évf. 1934. 44. sz.-hoz.)

174. A fájdalomcsillapítókkal kombinált allylbarbitursavas készítmények altató és egyéb hatásairól az emberi elmére, különös tekintettel a Hungaronal dr. Bayer nevű új készítményre. — Gyógyászat, 74. évf. 1934. 41. sz, 593—595. p., 42. sz. 619—621. p., 43. sz. 636-639. p.

ld. még: Az amidopyrinnel kombinált ...

175. A nem-tudatos és tudatos működések magatartása a narkózisban és a narkózis után. — Orvosképzés, 24. évf. 1934* „Poliklinika” különsz. 17—23. p.

176. A tabes, paralysis és egyéb lueses idegbetegségek gyógykezelése. Bp, 1934, Petőfi Irod, Váll. 36 p. (A gyakorló orvos könyvtára 34.)

177. Arató Géza — — . A sklerosis multiplex (szétszórt gócú agygerincvelőkeményedés) lefolyásának függősége a betegség idején való felismerésétől. — Bp. Orvosi Újság, 32. évf. 1934, 2. sz. 25-29. p.

1935
[szerkesztés]

178. A fejfájás ok-, kór- és gyógytana a gyakorlóorvos szempontjából. Gyógyászat, 75. évf. 1935. 22. sz. 371-374. 23. sz. 388—393. p., 24. sz. 408-412. p.

179. Die kortikale Taubstummheit des Kindesaiters. 1. T. — Zeitschrift für Kinderpsychiatrie (Basel). 2. vol. 1935. Dez. 129-145. p.

Klny.-ként: 1936.

2. T. 1936.

Bemerkungen... 1936.

180. A siketnémák egy csoportjának hallóvá tételéről a Bárczi Gusztáv-féle módszerrel. — Magyar Gyógypedagógia, 23 évf. 1935. 4—8. sz. 57—83. p.

ld még: 184. tételt.

181. Der Stand der jugendlichen Bestrebungen in Ungarn. — Zeitschrift für Jugendkunde (Leipzig), 1935. 14 p.

182. Az új psychologiák és a jövő neveléstudománya. Kalocsa, 1935. Árpád ny. 7 p. (Klny.: Jövő Útjain.)

183. Újabb természettudományos irányok a pszichológiában. Magyar Pszichológiai Szemle, 8. évf. 1935. 3-4. sz. 281—292. p.

184. Bárczi Gusztáv — A siketnémák egy csoportjának hallóvá tétele. Két értekezlet. Bp. 1935, Árpád ny. 46 p. (Klny. Magyar Gyógypaedagógiából.)

ld. még: 180. tételť.

1936
[szerkesztés]

185. A fejfájás kór- és gyógytana. Bp. 1936, Novák. 63 p. — Zur kortikale Taubstummheit. des Kindesalters, 1. T. (Basel), 1936. 129-145. p.

(Klny.; Zeitschrift für Kinderpsychiatrie.)

ld. 179. tételt.

186. Die kortikale Taubstummheit des Kindesalters. 2. T. — Zeitschrift für Kinderpsychiatrie (Basel), 2. vol. 1936. Febr. 169— p.

1. T. 1935.

187. „Die kortikale Taubstummheit im Kindesalter". Bemerkungen zur Berichtigung Herrn Prof. Fröschels. — Zeitschrift für Kinderpsychiatrie (Basel), 3. vol. 1936. Juli. 62—64. p.

1. T. 1935.

188. Megemlékezések a magyar és külföldi psychologia halottairól, (A lélektan tudománytörténetéhez.) — Magyar Pszichológiai Szemle, 9. évf. 1936. 1—4. sz. 102—112. p.

Klny.-ként: „A lélektan tudománytörténetéhez” címmel. [Szeged. Ablaka ny.] 1936. 11 p.

1937
[szerkesztés]

189. Az agykéregi siketnémaság és a siketnémák hallásos beszédfejlesztése. Bp. Orvosi Újság, 35. évf. 1937. 2. sz. 25—29. p.

190, A magasabb szellemi működések helyes vagy téves voltát megszabó törvényekről. — Magyar Pszichológiai Szemle, 10. évf. 1937. 1—4* sz. 3—37. p,

Bőv. klny.-ként: „Az emberi tévedések törvényszerűségei..." címmel 1939.

191. A zajellenes küzdelem természettudományos alapjai. Természettudományi Közlöny, 69. köt. 1937. 321-327. p.

Klny.-ként: Bp. 1937. Egyet. ny. 7 p.

1938
[szerkesztés]

192. A sokfoltú keményedés... gyógyítástana 45 év tapasztalatainak tükrében. — Magyar Orvos, 1938. 17-18. sz.

Klny.-ként: [Pestszenterzsébet] 1938, [Rajkai ny.] 40 p.

193. A vérbaj és az idegbetegségek. — Teleia, 16. évf. 1938. 50-55. p.

1939
[szerkesztés]

194. Az emberi beszéd strukturáltságát feltételező tényezők törvényszerűségeiről.

Megj.: Mitrovics [Gyula]-emlékkönyv tudományos működésének ötvenedik évfordulójára. Bp. 1939. 259-308. p.

Klny.-ként: Debrecen, 1939, Nemz. Könyvkiadó. 55 p.

195. Az emberi besžéd strukturáltságát feltételező tényezők törvényszerűségeiről. — Esztétikai Szemle, 5. évf. 1939.

196. Az emberi tévedések törvényszerűségei. A magasabb szellemi működések helyes vagy téves voltát megszabó törvényekről, ép, fogyatékos és beteg állapotokban. Bp. [1937], Novák. 198 p.

A M. Pszich. Szle 10. évf. 1937. 1—4. sz. megjelent "A magasabb szellemi működések..." c. cikk bőv. klny.-a.

ld. 190. tételt.

197. Látótelep-tdji agydaganat különösen tanulságos esete. Adatok az ébrenlét és alvás, az emlékezet, a hangulatok és a személyiség élet- és kórtanához. Bp. Orvosi Újság, 37. évf. 1939. 23. sz. 529-540. p.

198. A nehezen kiváltható ínreflexek kiváltásának módjairól. — Az Orvosi Gyakorlat Kérdései, 12. évf. 1939. 45—46, p. (Mell.: Orvosi Hetilap, 83, évf. 1939. 10. sz.-hoz.)

199. Centenaire de Th. Ribot. Jubilé de la psychologie scientifique frangaise. Paris, 1939, Impr. Moderne. — — tanulmánya az emlékezet szomatikus alapjairól. 601— p.

1940
[szerkesztés]

200. A szellemi működések törvényszerűségei az elme egynémely beteg állapotaiban. — Magyar Pszichológiai Szemle, 13. évf. 1940. 1—4. sz. 9—38. p.

201. Test, lélek, szellem. A Magy. Filozófiai Társ. vitaülése 1940. febr. 13-án, — hozzászólása. — Athenaeum, 26. évf. 1940, 2, sz. 163—165. p.

Klny.-ként: [Bp. Egyet. ny.] 1940. 163—165. p.

202. Esser, J. F. S. — —  : Reconstruction of hand and 4 fingers by transplantation of middle part of foot and 4 toes, — Annals of Surgery (Philadelphia), 111. vol 1940. 655—659. p.

1941
[szerkesztés]

203. A sokgócú keményedés kór- és gyógytanának mai állása. — Bp. Orvosi Újság, 39. évf. 1941. 37. sz. 433-439. p.

204. Benedek László Az ikertelepen ülő haemangioblastomáról. — Gyógyászat, 81. évf. 1941. 2. sz. 17—20. p., 3. sz. 32—34. p.

Klny.-ként: Bp. 1941. Globus ny. 18 p.

1942
[szerkesztés]

205. A magyar lélektani törekvések. — Lélektani tanulmányok külön köt. 1942. 471-496. p.

1943
[szerkesztés]

206. Adatok az endogén kedélyi psychoneurosisok és sajátképeni elmebántalmak aktív gyógykezelésének kérdéséhez. Bp. 1943. [Franklin ny.] 38 p. (Klny, az Orvosképzésből.)

1946
[szerkesztés]

207. Búcsú asszisztenciámtól.

Megj.: Lélektani tanulmányok (8. köt) Ranschburg Pál emlékére. Szerk. Harkai Schiller Pál. Kiad. a Pázmány P. Tudományegyetem Lélektani Intézete. Bp. 1946. 7-8. p,

208. Harkai Schiller Pál cselekvéstani lélektana. (Referátum.)

Megj.: Lélektani tanulmányok (8, köt.) Ranschburg Pál emlékére. Szerk. Harkai Schiller Pál. Kiad. a Pázmány P. Tudományegyetem Lélektani Intézete. Bp. 1946. 56-85. p,

1970

209. Behaviorizmus és pszichológia.

Megj.: Behaviorizmus. Vál., bev. Kardos Lajos. Bp. 1970. Gondolat. 119-136. p. Eredeti cikk: 1932. 162. tétel.

Évjelzés nélkül
[szerkesztés]

210. Közlemények a Gyógypaedagógiai Psychológiai Magyar Királyi Laboratóriumból. Szerk. — — . Bp. Franklin.

211. — — Magyar Elmeorvosok Egyesületének 10. Orsz. Értekezletén előadandó referátumának ismertetése. Bp. Attila ny. 8-14. p.

Tárgymutató[szerkesztés]

(a felsorolt számok az időrendi bibliográfia tételszámai)

Általános és kísérleti lélektan[szerkesztés]

16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 28, 30, 40, 49, 50, 55, 56) 61, 73, 75, 76, 91, 93, 95, 97, 98, 99, 120, 121, 127, 135, 1475 148, 157, 160, 161, 162, 166, 171; 183, 190, 191, 194, 195, 196, 199, 208, 209

ld. még: eszközök homogén gátlós tana

Eszközök[szerkesztés]

Kranio-kephalograph 123 Mikropan/mikrostat 86, 92 Mnemometer 25, 26, 27 Tudatfantom 53

Geronto-pszichológia[szerkesztés]

3, 17, 18, 19, 20, 21J 22

Gyermek- és fejlődéslélektan[szerkesztés]

45, 52, 57, 58, 67, 68, 87, 93, 98, 100, 117, 164

Gyógypedagógia, gyógypedagógiai lélektan[szerkesztés]

28, 33, 37, 38, 411 44, 49, *52J 59, 63, 66, 69, 74, 775 106, 122, 124, 126, 132, 134, 137, 139, 146, 150, 160, 170, 171, 179, 180, 184J 186J 187, 189, 196, 210

Homogén gátlás tana[szerkesztés]

311 32, 35, 36, 43, 51, 94

Kriminálpszichológia[szerkesztés]

41, 44, 48, 59, 66, 71, 82, 89. 90, 122, 125

Mentalhygiene[szerkesztés]

70, 83, 88, 102, 136

Neurológia, idegsebészet[szerkesztés]

5, 6, 9, 14, 34, 54, 1015 103, 104, 105, 107, 108$ 109, 110E 111, 112, 113, 114, 115. 116, 118, 119, 128, 129, 133, 138* 141, 142, 143, 144$ 145, 149. 151. 152, 154, 156. 159, 163, 167, 168, 173, 1751 176, 177, 1781 185, 192, 193, 197, 198, 202, 203, 204

Patopszichológia[szerkesztés]

7, 8, 10, 11, 12. 13. 15, 28, 30, 34, 45, 47, 49, 60, 64, 66, 68, 72, 73, 76, 78, 795 80, 81, 84, 85, 96, 97, 103, 106, 124, 130, 131, 135, 140, 157, 168$ 196, 200

Pedagógia, pedagógiai lélektan[szerkesztés]

46, 66J 84, 165, 181, 182

Pszichiátria, pszichoterápia, egyéb therápiás eljárások[szerkesztés]

1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 15, 23, 24, 29, 37, 39, 42, 45, 47, 54, 60, 62, 96, 128, 129, 131, 141, 142, 143, 144, 145 145, 153, 154, 156, 172, 174, 175, 178, 185, 206, 211

Egyéb (tudományrendszertan, filozófiai vonatkozások, történet, társulati ügyek, personalia)[szerkesztés]

38, 58, 147, 148, 155, 158J 164, 169, 188, 201, 205. 207, 210

Betűrendes mutató[szerkesztés]

(A biblíográfióban szereplő művek címe, a fontos közreműködők és a címekben hivatkozott személyek neve)

A[szerkesztés]

Adatok a homlokagylebenyek élet-, kór- és gyógytanához 101

Adatok a hypnotikus suggestiv therapia kérdéséhez 2

Adatok az aggok elmeműködésének... 19

Adatok az aggok psychophysiologiájához 1—2., 17, 18, 20

Adatok az emlékezés pathoiogiájához 79

Adatok az endogén kedélyi psychoneurosisok 206

Aggkorban fellépett heveny hysteria esete 3

Az agykéregi siketnémaság ... 189

Alexie und Agnosie 167

Az álmatlanság kór- és gyógytana 128

Az amidopyrinnel kombinált... 172

Apparat und Methode... 25

Arató Géza 177

B[szerkesztés]

Babona és varázslat 24, 29

Bérezi Gusztáv 180, 184

Behaviorismus und Psychologie 162

Behaviorizmus és pszichológia 209

Beiträge zum Verhalten der Reflexe... 168

Beiträge zur Frage der hypnotisch-suggestiven Therapie 4

Benedek László 204

Beschrönktheit... 150

Budapest Főváros Kórházainak Évkönyve 1

A budapesti Gróf Apponyi Albert Polikiínika... 129

Búcsú asszisztenciámtól 207

C[szerkesztés]

Centenaire de Th. Ribot... 199 D

D[szerkesztés]

Décsi K. 23

E[szerkesztés]

Egészség-naptár 70

Einfache Methode zűr Untersuchung ... 30

Elmélkedések a gyógypedagógia jelenéről és jövőjéről 74

Az elménkre egyidejűleg beható homogén és heterogén ingerek... 31

Elnöki megnyitó Id. Magyar Pszichológiai Társaság ...

Éltes Mátyás 100

Az ember testi és lelki élete... 47, 50, 60, 61, 96, 99

Az emberi beszéd strukturáltságát... 194, 195

Az emberi elme 1—2. köt. 121

Az emberi tévedések törvényszerűségei 196

Az emlékezet lélektani hygienéjéről 83, 88

Emlékkönyv .,. Schuschny Henrik... 83

Az enkephalographia orvostani jelentősége 173

Enzyklopadisches Handbuch 77, 160

Az epilepsia gyakorisága 141

—gyógytana 142

Az epilepsiás roham 143

—terheltség 144

Érdekesebb enkephalogrammok 151

Die Ergebnisse dér experimentellen Psychopathologie des Gedachtnisses 80

Az érzéki, értelmi és erkölcsi fogyatékosságok megelőzése ... 122

Az érzelmi élet egészségtana 136

Az érzetek új psychophysiologiás elméletéhez 120

Esser, i. F. 5. 202

Est-il que des Services ,,. 125

Exakt vizsgálatok az aggok... 21

Experimentelle Beiträge zur Lehre von Gedächtnis ... 157

Az ezerkilencszázadik évi... 26

Az ezerkiiencszáznegyedik évi... 44

F[szerkesztés]

A fájdalomcsillapítókkal kombinált,.. 174

Fantom a tudatenergio jelenségeinek demonstrálására 53

Die Fehler des geistigen Apparates ... 130

A fejfájás kór- és gyógytana 185

A fejfájás ok-, kór- és gyógytana... 178

A fejfájásról 5, 6

Felfogásbeli tévedéseink törvényszerűsége 32

A felső végtag idegeinek anastomosisairó!... 109

Festschrift für Bechterew 135

A fiatalkori züllöttség lélektanának... 89, 90

A fiatalkorúak bírái, ügyészei részére rendezett... 89

A figyelmetlenség pedagógiai pszichológiája... 84

A fogyatékosak orvosi védelme 137

Fröschel 187

G[szerkesztés]

Die Gedächtnisschwache... 85

Der gegenwärtige Stand der angewandten Psychologie in Ungarn 66

Der gegenwartige Stand dér Heilpädagogik in Ungarn 33

Gyengeelméjűek mint tanúk 41, 44

Gyengetehetségű és gyengeelméjű iskolásgyermekek 37

A gyermek emlékezete 67

A gyermeki elme ép és rendellenes működése... 68

A gyermeki elme fejlődése és működése... 45

A gyermeki intelligencia vizsgálata 100

Gyógypaedagógiai Psychológiai Magyar Királyi Laboratórium 210

H[szerkesztés]

A hadsereg szellemi egészségügye 102

Hajós Lajos 7, 10, 11, 12

Horkai Schiller Pál cselekvéstani lélektana 208

Die Heilerfolge der Nervennaht 115

A hisztériás mozgató hűdések pszichológiájához 15

Hogyan gyógyulnak az idegvarratok 110

Hogyan számol a gyermek 57 Homlokagy és intelligencia ... 103

Hydrokephalus és enkephalographia 152

A hysteriós anaesthesiák kísérletes psychológiója 10

A hysteriós és normális öntudat 13

I[szerkesztés]

Ideg-, kedély- és elmebetegségek... 145

Az idegesség orvosi megelőzése... 153

Ideggyógyászat 154

Az idegvarratok eredményességéről 111

Az ikertelepen ülő haemangioblastomáró! 204

Inter arma 102 Az iskolai túlterhelésről 46

J[szerkesztés]

Jelentés a Kísérleti Paidológiai Szakosztály működéséről 58

K[szerkesztés]

Kardos Lajos 209

A kellemes és kellemetlen 91

Kétszázhúsz voltos villanyáram által hydrokephalusos egyénen... 138

Kiesow Frigyes professzor... 169

Kiváló tehetségű gyermekek 117

Klinikai recipekönyv 129, 154

A koponya-üregrendszer fényképezésének ... 163

A kóros értelmi gyengetehetségűség ... 69

Die kortikale Taubstummheit.., 179, 186, 187

A középiskola reformja 46

Közlemények a Gyógypaedagógiai Psychológiai Magyar Királyi Laboratóriumból 210

Ein Kraniocephalograph 123

Das kranke Gedächtnis 81

L[szerkesztés]

Látótelep-táji agydaganat... 197

Lehmann Alfréd 24, 29

Leicht schwachsinnige Kinder als Zeugen 59

A lélektan tudománytörténetéhez ld. Megemlékezések a magyar és külföldi psychologia halottairól

Lélektani tanulmányok, 8. köt. 207, 208

A lelki élet abnormitásai 47, 60, 96

Lelki gyógymódok 23

Die Lese- und Schreibstörungen des Kindesalters,.. 146

Die Leseschwöche ... und Rechenschäche... 106

M[szerkesztés]

A magasabb szellemi működések ... 190

Magyar Elmeorv. Értek. Évkönyve 82

A Magyar Elmeorvosok Egyesületének... 211

A magyar lélektani törekvések 205

A Magyar Pszichológiai Társaság ... 155, 158

Makai Endre 110

Megemlékezések a magyar és külföldi psychologia halottairól 188

Die Merkfähigkeit in dér progressiven Paraiyse 34

„Mikropan”... 92

„Mikrostat".. . 86

Mitrovics Gyula-emlékkönyv 194

Módszerem és készülékem ... 26, 27

Molitor, P. 139

Müller Vilmos 129, 154

N[szerkesztés]

Nagy László emlékére... 164

Nagy László Emlékkönyv 91

Nagy László mint gyermekpszichológus 164

A nehezen kiváltható ínreflexek ... 198

A nem-tudatos és tudatos működések 175

A nemi ösztön pedagógiája 165

Neue Beiträge zűr Psychologie des hysterischen Geisteszustandes 7, 11, 12

Neurastheniások táplálkozásáról 42

Nyitott könyv 145

O-Ö[szerkesztés]

Öröklött bujakóros alapon fejlődött gyermekdedség (infantilismus) esete 54

P[szerkesztés]

A paralysis progressiva lázkezelésének therápiás értéke 159

A paraplegia spastica infantilis két esete 14

A pathológiás alkatúak züllöttsége 82

Pathopsychologie der Störungen des Lesens ... 124

Psychologia és természettudomány 147, 148

Die Psychologie der hysterischen Anästhesien 12

Das Psychologische Laboratórium an den ung, kön. heilpädagogischen Instituten zu Budapest 38

Psychologische Methoden zur Erforschung des Verlaufes der nervösen Erregung ... 97

Psychotherapie, Psychologie und Psychopathologie 131

Pszichofiziológiai vizsgáló módszerek 16

Pszichológiai tanulmányok 1. köt. 93, 2. köt. 98

Q[szerkesztés]

Quelles sont... 48

R[szerkesztés]

Die Rechenfertigkeit und Reehenfahigkeit... 132

Reconstruction of hand ., . 202

Reflexologie und Psychologie 166

Ribot, Th. 199

Rossolimo-emlékkönyv 127

S[szerkesztés]

Schaffer Károly 156 Schill Imre 167

Schnelte Wiederherstellung ... 107

Schuschny Henrik 83

A sella turcica anomáliával és daganataival. . . 118

A sérült ideg állapotának diagnostikájáról 104

A siketnémák egy csoportjának... 180, 184

A siketnémák szómolóképességéről 126

Sinnesphysiologische und psychologische Erfahrungen ... 170

A sklerosis multiplex... 177

A sokfoltú keményedés ... gyógyítástana ... 192

A sokgócú keményedés ... 203

Spaterfolge nach Nervenoperationen 116

Dér Stand der jugendlichen Bestrebungen in Ungarn 181

Studi sulla misura della memória ... 49

Studien über das normale und hysterische Bewusstsein 7, 8

Studien über die Merkfähigkeit der Normalen... 28

Sur les rapports entre la memoire et l'intelligence 87

Sz[szerkesztés]

A szellemi munka egészségtani szabályai 70

A szellemi munka természete 50, 61. 99

A szellemi működések fizikája 55

A szellemi működések fizikájáról 56

A szellemi működések törvényszerűségei... 200

A szervi idegbántalmak gyógykezelése 149

Szondi Lipót 171

A szórványos cretinismus kór- és gyógytana 39

T[szerkesztés]

A tabes, paralysis ... 176

Talentum és elmefogyatékosság 171

Tanúvallomások psychologiájának tárgyalása 71

Tehetségproblémák 161

Test, lélek, szellem 201

A testi fogyatékosságok okai és megelőzése 122

Téveseszmés vegetarianizmus és önéheztetés... 62

További adatok az idegvarratok eredményességének... 112

További megjegyzések ... Wajdits Alajos ... 40

Törzsnaplóminta a megfigyeléshez 63

Transitorikus elmezavarok 1

U-Ü[szerkesztés]

Az új psychologiák és a jövő neveléstudománya 182

Üjabb természettudományos irányok a pszichológiában 183

Über Art und Wert klinischer Gedächtnismessungen 64, 72, 78

Über d. Anastomosen d. Nerven... 113

Über die Bedeutung der Ähnlichkeit für das Erlernen... 43, 51

Über das Gedachtnis 160

Über Hemmung gleichzeitiger Reizwirkungen 36

Über klinische Untersuchung ... 108

Über den Kopfschmerz 9

Über die Möglichkeit d. Einfügung eines Profils des Temperaments... 127

Über die Möglichkeit der Feststellung ... 75

Über ein neuropsychologisches Grundgesetz 95

Über qualitative und quantitative Veränderungen ... 22

Über spontane Vereinigung peripherer, totál getrennter Nerven... 133

Über die Wechselwirkung gleichzeitiger Reize... 94

Über die Wirkung gleichzeitiger homogener und heterogener Reize... 35

V[szerkesztés]

A vérbaj és az idegbetegségek 193

Vergleich. Untersuchungen über die Rechenfertigkeit... 134

Vergleichende Untersuchungen an normalen und schwachbefähigten Schulkindern 52

W[szerkesztés]

Wajdits Alajos 40

Z[szerkesztés]

A zajellenes küzdelem természettudományos alapjai 191

Zur Diagnose des motorischen Heilerfoiges der Nervennaht 114

Zur Diagnostik des Zustandes traumatisch gelähmter Nerven 105

Zur Mitteilung v. P. Molitor... 139

Zur Pathophysiologie der Sprech-, Lese-, Schreib- und Druckfehler 140

Zur physiologischen und pathologischen Psychologie der elementaren Rechenart(en) 1-2. T. 73, 76

Zur Psychologie, Physiologie und Physik d. normalen und pathologischen Bewusstseinerscheinungen 135

Zwei Fälle von hypophysärer Dystrophia adiposogenitalis.., 119

Züllésnek kitett vagy züllésnek indult gyermekek... 65