Oldal:Zsidó nők a történelem, az irodalom és a művészet terén.djvu/251

A Wikiforrásból
A lap nincsen korrektúrázva

szeretőbb ember volt, mintsem hogy a valamely czél elérésére okvetetlenül szükséges lépéseket megtegye, azt képzelé, hogy minden megjön és eligazodik majd magától is és igy multak az évek egymásután, a nélkül hogy ő, kiváló tudományossága és jeles tehetsége mellett, állomást kapott voina. A létért való gond majdnem agyonnyomta őt; és a fájdalom a fölött, hogy szeretett nejét szenvedni látja, minden kedvtől megfosztotta. Midőn első izben tért vissza Párisból, nyiltan bevallá, hogy bármily meghivást elfogadna, csak tisztességes legyen; és hogy kedvező feltételek mellett akár Moszkvába vagy Dorpátba is elmenne, mert mit sem áhit annyira, mint nyugalmas és biztos megélhetést, különösen neje számára. Párisban tartózkodó kölni barátai kilátást nyujtván neki városukban egy tanári állomásra, egyelőre ezeknél tartózkodott, majd Do- rothea is követte őt. Dorothea szeretetreméltósága gyorsan és a legnagyobb mértékben megnyeré az uj barátok vonzalmát; mindazáltal állapota mindjárt kezdetben igen kétségbeejtő volt; nagy szükséget szenvedett, senkit se látogatott meg és őt sem keresé fel szük czellájában senki; még csak cselédje sern volt és csak egy öreg kölni ember végezé helyette a durvább házi dolgokat. A mélyen sujtott Dorothea, ki, ha gazdagsághoz és bőséghez nem is, de kora gyermekségétől fogva jólléthez volt szokva, most örven-

dett azon, hogy a »legszükségesebbekben — mint étel, ital, tiszta fehérnemü, jó ágy és meleg szoba — nem hiányzanak.« Abból élt, a mit irodalmi dolgozataival keresett és mit — hajdani férje, a derék Veit küldött koronkint névtelenül neki. Sokáig, igen sokáig csak roszban volt része; de férfias erejű szelleme meg nem hajolt, bátorsága — mint ő mondá — a spárga természetével birt, mely minél gyakrabban nyirbál- tatik le, annál dúsabban hajt ki ujra. De a leg- bátrabb is megtörik, ha a sors hatalma folyton üldözi. 18o5-ik év telén Schlegel Párisban másodszor is sulyosan megbetegedett, hogy mit szenvedett ekkor Dorothea, alig lehet leirni. Nem egyszer töprenkedett rajta, mi módon javithatná meg legalább valamennyire mindkettejük vagyoni helyzetét, mely már olyan ponton állott, hogy élelmi gondok zavarák meg napjait, óráit és tették képtelenné őt bárminő munkára; de valahányszor erre gondolt, mindig ugy képzelé, »mintha fejével kemény deszkának akarna rontani.« Borus perczeiben szemrehányásokat tőn magának, magát okozván Schlegel balsorsa miatt és azon hitben élt, hogy Frigyesnek sokat árt a világ szemében, hogy ő vele kötötte össze magát. Semmi sem akart Schlegelnek sikerülni, minden terve meghiusult: a Kölnben tervezett iskola nem állittatott fel; Münchenben folyamodásai nem vétettek figyelembe; felolvasásai a »régi, jeles, régiségekben gazdag katholikus városban«, bár igen látogatottak valának. nem vezettek eredményre: a franczia tervek és kilátások is megsemmisültek; a szükség mind nyomasztóbbá lőn és az állapotok jobbrafordulásába vetett reményeik mindinkább hanyatlottak, mert mindenfelé átalános volt a harczi készülődés.

E szorongattatások közepette Schlegel, mivel »hajdani barátai, mint kálvinisták, lutheránusok, herrnhutisták, theisták, atheisták és idealisták, mindannyian valódi czigánynépség gyanánt viselték magukat iránta«, 18o8-ban katholikus hitre tért. Dorothea szintén katholizált, sőt mi több, kelletlenül bigottá lőn.

Most aztán csakhamar nyert Schlegel alkalmazást, még pedig Metternichchel Párisban kötött ismeretsége folytán, mint udvari titkár alkalmaztatott Károly főherczeg főhadiszállásán ; mire Dorothea is Bécsbe költözött. Itt aztán gondoktól ugyan meglehetősen mentt, de korántsem boldog életet élt. Nagyon is hamar felismeré, hogy imádott Frigyeséből — ámbár mo;it már élelmi gondoktól ment1en, nem volt a világ há- látlansága miatt panaszkodni oka — hiányzik minden érzelem; minden szerelem és gyöngédség mellett mindig »egy kicsikét mogorvac volt, mint neje 1812. év márczius havában Boisserée Sulpicenek irá; Dorotheának férje iránt érzett tüzes szerelme kihült, s az élet prózája érvényesité jogait. Midőn régi ifjukori barátnője, Herz Henriette 18n-ben Bécsben először találkozott vele ujra Berlinből történt távozása óta, »kielé- gitő viszonyt talált, de hová tünt a poézis, mely a világ által előbb annyira kárhoztatott házaspárt annyira áthatotta volt ? Való ugyan, hogy költői ifjuságuk is már messze elmaradt mögöttük.« »Lakásom nála volt«, beszéli Herz Henriette, »miután barátnőm Arnstein bárónő kissé zajos házában hideglázba eptem. Egyik estén Dorothea is gyengélkedő volt. Én ágya előtt ültem. Mindkettőnket borzongatott egy kicsit a hideg. Schlegel szemközt ült velünk és narancsot evett és egy üveg alicante-ot üritett ki mellette! Nem tudom, bennünket is déli melegséggel vélt-e ezáltal áthatoltatni.« Bécsben ujra feléledt Schlegel élvvágya és egészen belemerült az élvezetekbe. Mily keservesen bánkódhatott Dorothea ballépése miatt, mily gyakran gondolhatott az általa elhagyott nemeslelkü Veitra!

Schlegelnek 1829 január 12-én bekövetkezett halála után Dorothea fiánál, Veit Fülöpnél élt, Majna melletti Frankfurtban, némi csekély osztrák nyugdijat élvezve. Az irástól minden kedvét elvesztette. »Elnézést kérek egy öreg barátnő számára« — irja 1828 január havában Boisserée- nak, — »ki egyszersmind koros asszonynyá lett és most már nem egy könnyen veszi rá magát, hogy papirt és tollat vegyen kezébe, mint hajdanában.« Egy régi barátja, ki ingvarrással találta elfoglalva, azt kérdezé tőle, miért cserélte fel a tollat a tüvel. »Tulságos sok könyv létezik már a világon«, felelt ő, »de azt még nem hallottam, hogy tulságos sok ing léteznék.«

Dorothea 1839 augusztus 3-án halt meg. Az aggkor nyomasztó bántalmai és a tulvilág utáni vágyódása daczára utósó lehelletéig nyugalommal és derűlten viselte az életet. Körülbelől két hóval halála előtt irá egykori játszótársának, ki, szintugy mint ő, a megváltásra várt: »Mindaz, mit a világfiak hajdan az élet költészetének neveztek, messze, messze van ! Én is mondhatnám miként te, hogy megelégeltem már, de még se mondom azt; és kérve intelek, ne mondd te se többé. Légy erős! Azaz, ne védd magad, hanem add meg megad nyugodt bátorsággal. Igen kérlek, ne hagyd, hogy az életúntság uralmat nyer jen feletted; gondolj mindig arra, hogy ez a szegény élet nem tulajdonod és nem is tetszésed szerinti használatra, vagy kellemes foglalkozásul adatott tenéked; mert annak minden egyes napja az örök kegyelem egy-egy ajándoka; tőke, melyet sem elásnod, sem magadtól elvetned nem szabad.«

Komolyság, szelidség és külső alkat tekintetében teljesen különböző volt Mendelssohn Dorotheától nővére,