Ez az irat, mely néhány sonettjén és Cebához intézett néhány levelén kivül egyetlen ránk maradt terméke remek szellemének, 1621-ben Velen- czében » Hitvallás« czim alatt jelent meg" és atyja szellemének volt ajánlva. Atyját, ki gyermekkorában szivét és szellemét kiképezé, kit a halál oly korán elragadott tőle, kinek emléke oly drága volt előtte és kinek elvesztését naponkint megsiratta, — őt hivá mintegy tanuságul a hitért folytatott küzdelmében. Mily bensőségteljes és gyermekded az ajánlás, melyet nem lehet meghatottság nélkül olvasni.
»Oh, Te, hőn szeretett atyám! ki az életet adád nekem, ki megfosztva földi alakodtól, dicsőült szellemek között időzöl és ott lakozol mindörökig, a Te drága emlékednek szentelem e kis adományt, mert Téged illet a dicsőség, ha talán ilyen éri nevemet; és ez vigasztaljon meg Téged azért, hogy nem hagytál fiat hátra magad után, ki nevedet hordja. Ez irat legyen azon kimondhatatlan gyöngédség drága emlékének záloga, melylyel irántam mindenkor viseltetél. Vedd tehát a gyermeki szeretet e gyönge bizonyitékát annak kezéből, ki egykor oly kedves volt Neked! Ha az Isten még megajándékoz az élet és egésség néhány napjával, hogy némi érvényt szerezhessek ama szellemi adományoknak, melyeket nekem adott, akkor neved és az enyém élni fog együtt mindörökig.«
T
Azon érdeklődésnél fogva, melylyel a szerződő és védirata iránt viseltetünk, nem tagadhatjuk meg magunktól, hogy ne közöljünk néhány részletet a fölötte ritka iratkából:
» Midőn ugy találtam«, irja Sára, »hogy a lélek halhatatlansága felől irt értekezése hozzám van intézve, még pedig azzal a hamis állitással, hogy épen én volnék az, ki e magasztos igazságra vonatkozólag ellenkező nézetet vall, magara se tudtam, bámuljam-e vagy megvessem-e inkább e fölötte vakmerő rágalmat. Lehet, hogy beszéd közben tettem Önnel szemben egy-egy bölcsészeti vagy theologiai ellenvetést a halhatatlanság ellen ... de az, nézetem szerint, mindenkinek szabadságában áll, ki e tanulmányokkal foglalkozik, még ha nő, vagy épen zsidónő is az, a ki mint ilyen minduntalan belevonatik és sodortatik az efféle társalgásba azon reményben, hogy a kereszténység számára lesz megnyerhető. Kisérlete e szerint kétségkivül megfontolatlan volt és én még egész más módon is védekezhettem volna ellene, nem csupán tollal; rám nézve igen könnyü lett volna iratát mint rágalmazó pamphletet támadni meg, de vallásom azt parancsolja, hogy szánakozzam együgyüsége fölött. Csak együgyüségében hihette Ön, hogy halhatatlanságot szerez magának az által, hogy a lélek halhatatlansága felől ir és más hatalom hiján ezt ragadja meg, hogy engem gyanusitson.
De én a helyett, hogy .más uton szereznék elégtételt magamnak, megelégszem azzal, hogy nem több, mint két napi munkával mindazt megczá- foljam, mit Ön oly sok hasztalan éjszakázás után, teljes két esztendő multán ellenem felhozott. Már csak az az egy körülmény is elég lett volna igazhitüségem felőli minden kételyének eloszlatására, hogy megmaradtam zsidónőnek; ha elveszitettem volna — vagy attól tartottam volna, hogy elveszitem — saját üdvösségembe vetett hitemet, valóban nem lettem volna alkalom hijával, állapotomat hitváltoztatás által megjavitani; és nem ismeretlen dolog Ön előtt, hogy igen tehetséges és igen befolyásos egyének eléggé igyekeztek erre rávenni. — És Ön a lélek" felől ir? On a halhatatlansággal, a bölcsészet e legnehezebb thémájával foglalkozik? Hisz annyi önismerettel legalább birhatna, hogy belássa magáról, hogy se nem filozófus, se nem theolo- gus; és ha nem csalódom, én magam is igen gyakran hallottam e vallomást Önnek saját ajkairól
Könyvének czime élénken emlékeztet azon derék rómaira, ki felszólittatván, hogy hallgasson meg egy Herkules dicsőítésére tartandó beszédet, azzal felelt: »Ej, kinek jutna eszébe roszat beszélni Herkules felől!« Épen igy áll a dolog a lélek halhatatlanságának dogmájával is, melyet — legalább Velenczében — senki sem mer meg-
támadni és Ön mégis nagy merészen annak vé- élelmezésére vállalkozik, sőt mi több: hiuság- sugalmazta bohó eszméit Istentől rábizott különös küldetés gyanánt akarja feltüntetni, kinek gondviselése választotta volna Önt ki testvérei sorából ; — különösen Önt a század minden tudósai és theologusai közül. Valóban, ha a lélek halhatatlanságának hit-elve nem birna az Ön által idézett okoknál szilárdabb alappal, ugy a materiálizmusnak könnyen nyert ügye volna és. az emberiség bizony igen nagyon szánalomra méltó lenne.
A mi engem illet, én nem azért foglalkozom e tárgygyal, hogy magamat talán mint tudós nőt vagy filozófusnőt tüntessem föl, vagy — mint Ön megvetőleg mondja — hogy Önt oktassam; sőt ellenkezőleg, a legnagyobb alázattal bevallom, hogy sokkal tudatlanabb vagyok Önnél. Azt sem szándékozom Önnel közleni, minő birálatokat hallottam könyve felől olyaktól, kik ezt olvasták volt. Hogy a lélek halhatatlanságáról irhasson valaki, ahhoz, jó uram, bizony még más egyéb is kell, mint mindkét fakultás tudori titulusa .... Hogy bebizonyitsam Önnek, hogy mily kevéssé nézett szét ugy a theologiai iratok, mint a philosophiai disciplinák között, elegendő azon rágalomra emlékeztetnem, melyet ellenem felhozott; a mennyiben ugyanis, midőn azt a hamis állitást irja felőlem, hogy én a lélek hal-
hatatlanságát tagadom, azt teszi még hozzá, hogy több évezredektől fogva én vagyok az egyetlen a zsidók között, ki e tévhitben él . . .«
Élvezetes hallgatni, mint utasitja rendre Sullam Sára az ifjú theologust tudatlansága miatt ; miként mutatja ki ellenmondásait és mondja ki neki nyiltan, hogy csak a dicsőséghajhászás vitte rá, hogy a rosz könyvet megirja. E védekezésével, melyet nem akarunk további részleteiben követni, Sára fényes sikert aratott. A megsemmisitett képmutató ellenfél egy hat oldalra terjedő pamphlettel válaszolt még, melyben teljes megvetésreméltó mivoltában mutatja be magát.
Sára tekintet nélkül hagyá e férczelményt és nem válaszolt reá.
Barátja, Cebá, ámbár jól volt értesülve a Sárára nézve oly jelentőségteljes esemény felől, nem vett oly melegen részt benne, mint az a baráttól várható lett volna ; nagyon is szenvedő, nagyon is gyenge volt már és semmire sem gondolt egyébre, mint közeledő halálára. A »Hitval- lás«-t elolvasván, azt irá Sárának : nem elég a lélek halhatatlanságában hinni, hanem a jövő lét üdvösségéről is kell gondoskodni. »Ne irjon nekem többé«, ezzel zárá be Sárához intézett utósó levelét, »hogy nyugodtan halhassak meg, szakitanom kell minden földi gondolatokkal és épen Ön az, ki által még ez élethez csatoltatom.«
