módjára a próféta példája szerint buzdítani kell a hívő népet és egyszersmind megtanítani, mily nagy különbség van a hitetlenek és a keresztények imádsága között.
IV. A hitetlenek és keresztények nem egyformán kérik, hogy szabaduljanak meg a gonosztól.
Azok is forrón kérik Istentől, hogy a betegségekből és sebekből kigyógyulhassanak, hogy a jelen vagy jövő bajokat kikerülhessék; de azon megszabadulás fő reményét a természet vagy emberi szorgalom által szerzett gyógyszerekbe helyezik; sőt a gyógyszert, akárki adja is nekik, habár bűvészet vagy kuruzslás, vagy ördögi mesterséggel van is az készítve, minden meggondolás nélkül használják, csak némi remény legyen a felgyógyuláshoz. Egészen másképpen tesznek a keresztények, kiknek a betegségekben és minden bajban legfőbb menedékük és oltalmuk az Isten, egyedül őt ismerik és tisztelik minden jó szerzőjének és szabadítójuknak; a gyógyszerekben rejlő erőt illetőleg pedig bizonyosnak tartják, hogy az Istentől van és annyiban hiszik, hogy a betegre nézve hasznosak, a mennyiben Isten akarja. Mert Isten adta az orvosságot az emberiségnek, hogy azzal a betegségeket meggyógyítsa. Azért olvassuk Sirák fia könyvében:[1] „A Fölséges földből teremtette a gyógyszereket és az okos férfiú nem iszonyodik azoktól.” Akik tehát Jézus Krisztust követik, nem a gyógyszerekbe helyezik az egészség visszanyerésének legfőbb reményét, hanem főkép Istenben, az orvosság szerzőjében bíznak.
V. Hogyan kell a betegségekben egyedül Istenben bízni, ki igen sokakat a legnagyobb veszélyektől megszabadított?
A szentírás is[2] megfeddi azokat, kik az orvosságban bízva, nem kérnek Istentől segítséget; sőt, a kik Isten törvénye szerint élnek, minden szertől tartózkodnak, melyről tudják, hogy Isten azt nem rendelte a gyógyításra. Ha biztosan remélhetik is, hogy felgyógyulnak a gyógyszerek használata által, mégis azoktól, mint kuruzslás- és ördögi mesterségtől irtóznak. Arra különösen buzdítanunk kell a híveket, hogy Istenben bízzanak. Mert azért
