Megnyerte, legelőször a phantasiat, ez a dohány szolgálatában állva, az értelmet háttérbe szorította és elhitette az emberrel, hogy élvez akkor, mikor száján vagy az orrán dohányfüstöt ereget ki!
A dohányzó lelkiállapota „hasonló azéhoz, ki tengerparton űlve, a messze hullámokon feltűnő hajókban mindig valami újat, szépet és jót vár, de a hajók egymás után elsülyednek, mielőtt kincseikkel a parthoz érnének." így a dohányzó sem éri el soha azt, a mit vár, azért ismétli annyiszor, hogy újra és újra csalódjék!
No de ne tovább!
Ha már rabszolgái lettünk és nem tudunk tőle szabadulni; legalább le kell vele számolnunk; s túlkapásai ellen óvintézkedéseket tennünk.
Túlkapásait látom abban, hogy nem csak a felnőttek, hanem manap már a fejletlen gyermekek között is, kezd terjedni a dohányzás.
Egyik tekintélyes fővárosi napilapban a következő közleményt olvastam:
„A középiskolai ifjúság körében mai nap annyira dívik a dohányzás, hogy nagy része alig lépett ki az iskola kapuján, már is rágyújt.
Sőt az elemi iskolai tanulók is kezdenek ennek az ártalmas élvezetnek hódolni.
A budapesti IX. ker. I. sz. iskolaszéke fölterjesztést intézett a fővárosi tanácshoz, melyben azt kéri, hogy akár szabályrendeletileg, akár törvényhozás útján intézkedjék ez iskolás gyermekek közt nagyon elterjedt dohányzás eltiltása iránt.
Felhivásában hivatkozik Svájczra, a hol a 16-ik éven alóli gyermekek dohányzása rendőri kihágásnak minősíttetik; továbbá az Egyesült-Államok példájára, a hol pénzbirsággal büntetik meg az olyan árusítót, a ki dohány-neműt ad gyermekeknek."
íme, a liberalis nevelés már meghozta első termését!
Hozhat a fővárosi tanács, vagy bárki más akár száz törvényt: ezzel a baj és ragadós betegség terjedésének gátat nem fog vetni.
Maga az iskola csak gyérítő munkát végezhet, de a szokást teljesen kiirtani nem képes, ha a szülők segítségére nem jőnek.