Oldal:Ormándy Miklós - A dohány.djvu/73

A Wikiforrásból
A lap nincsen korrektúrázva

Bornemissza Pál, 1568-ban volt erdélyi püspök, később Magyarország kanczellárja lett; tehát oly időben élt, mikor a dohány azon országokban, melyekkel esetleg a püspök érintkezésben lehetett: ismeretlen volt.

Németországban 1622; Prancziaországban 1620 és Olaszországban szintén ez időtájban kapott lábra a dohányzás; tehát Bornemissza kezéből kiesik a dicsőség pálmája s Apafi Mihály Erdélyország fejedelme nyeri el az elsőség babérkoszorúját !

Több, mint valószínű, hogy Budapesten hamarabb ismerték a dohányt, mint Apafi.

A töröknek állandó fészke lévén Buda: lehetetlen, hogy a dohányzás, mint ismeretlen szokás, utat nem tört volna magának s meg nem nyerte volna tetszését a vendégszerető magyaroknak.

Az itt-ott található történelmi följegyzések, mind azt bizonyítják, hogy hazánkat a török és a dohány egy időben hódította meg s tette adófizető vazallusává.

Schwartner szerint „honunkban az első pipára 1663-ban az érsekújvári táborban akadtak."

A jelzett időben Köbölkút mellett mérkőzött meg a magyar sereg a ^örökökkel; a hadi szerencse a félholdra mosolygott s igy Érsekújvár a török rabigába dőlt.

Már most akár az ozman kezéből, akár a magyar katona szájából hullott ki e szerszám: mindkét eset arra vall, hogy a dohányzást a török-világ plántálta és terjesztette el hazánk különböző vidékein.

így Gömör-vármegye azon rendelete, mely 1667-ben a dohányzás eltiltása végett hozatott: összeesik a töröknek e megyében tett portyázási idejével.

Zemplén-vármegyében, a dohányzás elleni első tilalom 1676-ban, febr. 22-én, Gálszécsen tartott particularis megyei gyűlésen hozatott.

E tilalom megszegői: jog- és jószág vesztésre ítéltettek.

Hogy e tilalom gyönge gát volt a dohányzás elterjedése ellen: mutatják a később hozott szigorú büntetések.

így a többek között 1757-ben mindazok, a kik nyilvános helyeken, csűrök, istállók, széna és szalma kazalok közelében, szalmával födött házak mellett dohányoztak: tizenkét botütésre ítéltettek.

Mindezek daczára országszerte oly nagy mérvben terjedt