Oldal:Ormándy Miklós - A dohány.djvu/66

A Wikiforrásból
A lap nincsen korrektúrázva

számlálva: most az európai civilizált nemzetek közé alig számítják.

Évszázadok óta stagnál! A félhold, melynek hatalma és fénye egykoron fél-Európára kiterjedt: aláhanyatlott, elhomályosult.

A keleti kérdés megoldása, mely a parlamentekben idő- közöukint felszínre kerül, mindeddig problema maradt

A török nemzet régi fénykorából, alig őrzött meg hívebben valamit, mint a dohányzás hagyományos élvezetének szokását.

L Achmed, török zultán, III. Mohammed idősb fia, ki arról volt nevezetes, hogy uralkodása és életének nevezetesebb mozzanataiban mindig a hetes szám, vagy annak sokszorosából álló számok szerepeltek.

így, 14 éves korában lett császár; 14-ik volt a zultánok között; négyszer hét évre terjedt élete; hét keresztény fejedelemmel kötött szerződést.

Ha már ez is följegyzésre méltó, akkor az is elég nevezetes lehet, hogy az ő uralkodása alatt honosodott meg Törökországban a dohányzás; még pedig Hammer állítása szerint 1605. évben, az ozmán-birodalom fővárosában, Konstantinápolyban.

Sandy, angol utazó, 1610-ben Konstantinápolyban huzamosabb ideig tartózkodván, megismerkedett a nép társadalmi szokásaival; a melyek között már a dohányzás is itt-ott előfordult.

Ide is Augolországból kerűlt a dohány legelőször; még pedig az angol tengerészek által, kik már ez időtájt dohány nélkűl el lenni nem tudtak.

Szívesebb fogadtatásban sehol sem részesűlt az amerikai vendég, mint a török birodalomban.

Elválaszthatatlan társa lett ez a kávénak; úgy annyira, hogy a török háztartásában és életmódjában, mint nélkülözhetetlen életszükséglet fészkelte be magát.

Hozzá forrott ez a nemzet életéhez; mert a török: pipa és kávé nélkűl üres tartalom nélkűli fogalommá vált.

Ennek legeklantansabb bizonyítékát mutatják az Európa- szerte látható czégtáblák, melyek a kávéházak és dohányos boltok ajtain napjainkig fönmaradtak.

A föstett képen levő pipázó török, oly internatioualis nyelv, melyet minden nyelvű és műveltségű nép minden fejtörés és magyarázgatás nélkűl megért.