haragját: az Antimisocapnus czímű röpirat iparkodott ellensúlyozni, sőt gúnytárgyává tenni.
A dohányzás ellen kiadott tilalom, a reája kivetett nagy adó: ép az ellenkezőt eredményezték, mint a mi általok czélba vétetett.
Maga a királyi kanczellár és a nagy-pecsétőre, Verulami Baeo, 1623-ban: „Historia vitae et mortis" czímű munkájában, mintegy panaszképen a következőket mondja: „századunkban rendkívül kezd növekedni a dohánynak használata, a mely az embereket valami oly titkos élvezettel tölti el, hogy a kik azt egyszer megszokták, nehezen tudnak azután attól tartózkodni."
De, mint mindennek, úgy a dohány elleni harcznak is vége lett!
Már I. Károly törekvése nem oda irányult, hogy a dohányzás terjedésének gátakat emeljen, sőt ellenkezőleg hasznot akart abból húzni, a mennyiben a pénzügyi állapotokban beállott ziláltságot: a dohány megadóztatásából remélte rendbe hozni.
E törekvés eredménye lett, az 1625. évben, keletkezett dohány-monopolium. A gyűlöletes monopolium eszméje, nagy elégedetlenséget szült; mert az amerikai gyarmatosok kötelesek voltak termesztményöket, a királyi hivatalok által megszabott árért áruba bocsájtani.
A folyton emelkedő fogasztás és a dohány árának a nagysága, arra indította Anglia nyugati grófságainak lakóit, hogy az árak csökkentése végett: magok kezdjenek dohányt termelni, még pedig oly sikerrel, hogy ez az amerikai gyarmat áruira halálos csapást mérjen.
Úgy annyira, hogy 1652-évben, a dohány termelés Angliában, az amerikai gyarmatok javára, szigorúan betiltatott.
II. Károly uralkodása alatt a dohány kultus arany-korát élte; maga a király nem csak dohányzott és tobákolt, hanem még bagózott is.
A tobákolást azon udvari személyzet és katonatisztek honosították meg, a kik a király kiséretében, Francziaországban voltak, hol ez már akkor igen nagy divat volt.
Monk tábornok szenvedélyes bagózó lévén, természetes tehát, hogy ennek példáját a katonaság, de kivált a tengerészek nagy előszeretettel utánozták; annyival is inkább, minthogy ezt a skorbut ellen jó praoservativumnak tartották.
