reá maradt műremekek és monumentumok ormán kelt dicsőség fénysugaraiban szeret ma is sütkérezni: a dohányt, mint gyógyító-fűvet, a XVI. század végén ismerte meg.
Tornaboni Miklós püspök, ki mint pápai követ a franczia királyi udvarnál volt hivatalos működésben, sok jót hallott az új, csoda-erejű gyógyító fűről; nem nyugodott tehát addig, míg annak magját meg nem szerezte.
A magot elküldötte Plorenczben lakó püspök barátjának, Al- fonsónak. A püspöki kertben talált új otthont a dohány; gondos ápolásban részesült, hogy a hozzá kötött reménynek megfelelhessen.
Pisa városában lakott, a hirneves Cesalpinus botanikus, ki szintén csakhamar megismerkedett az új növénynyel; és nem késett az előtte ismeretlen növénynek nevet adni.
Tornaboni püspök tiszteletére, a ki a magot küldötte, az új növény neve: Herba Tornaboni lett.
Azonban e név nem tudott gyökeret verni, sem a tudományos nomenclatura, sem a közélet talajában.
Nem sokára Róma város falai közé is betette a lábát e kosmopolita; még pedig magas egyházi méltóságtól kapott utiköltségen' és útlevéllel.
Santa Croce bibornok, mint pápai nuntius a portugalli királyi udvarnál ismerkedett meg a dohánynyal; annyira megkedvelte e növényt, hogy azt Rómában meghonosítani elhatározá; így kerűlt a dohány az örök-város falai közé.
Itt is új nevet kapott; elnevezték a bibornok tiszteletére: Erba Santa Croce-nak; de e név is csakhamar feledésbe ment.
Bevált-e, mint gyógyító-fű és hogy mily betegségek ellen alkalmazták Italia orvosai, a dohányt; azt megtudhatjuk Durante Castor római orvos latin hexametereiből, a ki egész hévvel dicsőítette és énekelte meg annak gyógyító erejét.
Nincs az a betegség, mely ellent tudna állani a dohány gyógyító erejének!
De később belátták az orvosok maguk is, hogy túllőttek a czélon a dohány gyógyító erejének a magasztalásával, végre kimondották, hogy nem érdemel helyet az „of'ficinalisa-ok között; de azért nem tudtak tőle szabadulni, mert narkoticus ereje nagyobb volt, az ember akarat erejénél.
Győzelme diadalát, úgy szólván a Rómában megfordult spanyol papoknak köszönheti, a kik a tobákolást oda bevitték, mely szokás, mint a ragályos betegség, oly gyorsan elterjedt volt.
