Oldal:Ormándy Miklós - A dohány.djvu/33

A Wikiforrásból
A lap nincsen korrektúrázva

figyelmét. A mindennapi eledelök megfőzésénél, a hidegebb időjárás beálltával szükséges tűz gyújtásánál: igen alkalmas tüzelőanyagot nyújtott nekik a bőven termő vad-dohány.

Érezvén a dohány füstjének csípős voltát, igen könnyen eszökbe juthatott azon gondolat, hogy — kivált a mocsaras helyeken — a csapásként föllépő Musquitókat ennek füstjével űzzék el és tartsák távol kunyhóiktól.

A íüstnek belélekzése által megismerkedtek annak izgató erejével, mely talán eleintén nem, de később megszokás útján, kellemes érzést keltett bennök.

Ezen kellemes érzés ösztönözhette valamelyiket, hogy a száraz dohány levelekből tekercset csináljon, melynek egyik végét meggyújtsa, a másikat pedig szájába dugva: beszívja annak füstjét, mely nyelvét kellemesen csiklandozta.

Ez a mulatságnak és az unalom elűzésének egyszerű és könnyű módja, később kiirthatatlan gyökeret vert az indián népek élete módjában.

Annál is inkább, minthogy az inséges napokban azt tapasztalták, hogy a dohányzás az éhség kínzó marczango- lását enyhíti: el nem tudtak dohányzás nélkül lenni.

Már most nemcsak az önként termő dohánynak száraz leveleit gyűjtötték nagy szorgalommal, hanem annak magvait, kunyhóik körül elhintették, hogy kéznél legyen mindig, a mikor arra szükségök leszen, így jutott a dohány a cultivátióba.

Majd szerszámokat találtak ki, a melyekből a dohányt elszívhassák és annak hatását kedvök szerint élvezhessék.

Azt hiszem, hogy a kérdésnek ily nemű megoldása, sokkal valószínűbb és elfogadhatóbb, mint a Naptól kapott ajándék mondája.

A dohánynak izgató és bódító hatása, továbbá a zöld dohányleveleknek tulajdonított gyógyerő: elég okot szolgáltattak arra, hogy az indiánok azt szentnek, egy felsőbb lény ajándékának tekintsék, mi által máig fönmaradt mondájok is magyarázatot lel.

E monda alaptételét képezi az összes indián népek hitéletének.

Long beszéli, hogy a Huron és Felsőtó egymásba való szakadásánál, van egy szikla, mely némileg emberi alakhoz hasonlít; ezen sziklatömböt a tschippevah-indiánok: kitche Manittó-nak, azaz Nagy-Szellemnek tartják.

Valahányszor az alatt elcsónakáznak, sohasem