<poem> 177. Szerettelek, nem kellesz már. Szidott anyád, ne szidjon már. Nem fog engem meg az átka, Szálljon a maga nyakába!
Szerettelek rózsám, nagyon, De már annak vége vagyon, Vége vagyon szerelmemnek. Más parancsol a szivemnek.
178. Szerül van a rózsám háza, Körülfutotta a zsálya ; Nem futja a szögfü körű, Mert nem voltál igazszivű.
Szeretőnek szeretnélek, De elvenni nem mernélek, Mert az a te kutya szived A hányat lát, annyit szeret.
179. Szól a világ, mit hajtok tá? Úgy ég a tűz, ha raknak rá: Ha hajtanék irigyemre. Megölne a világ nyelve.
Ne hajts a mende-mondára, Ülj a térdem kalácsára ; Átölellek két kezemmel, Hadd nézze más irigy szemmel!
180. Szomorú az idő. Meg akar változni, Taián a rózsámtól Kelletik elválni.
