Oldal:Magyar remekírók - A magyar irodalom főművei - 54. kötet - Magyar népdalok.djvu/63

A Wikiforrásból
A lap nincsen korrektúrázva

<poem> 125. Kitették a holt testet az udvarra. De nincs a ki végig, végig sirassa ; Most tetszik meg, ki az igazi árva, Senki sem borul a koporsójára.

A csillagok feketébe öltöztek, Engem babám, az irigyek üldöznek ; Jó az isten, pártját fogja a jónak. Tudod babám, sok alja van a szónak.

Gyere babám, vegyünk három paripát, Szántsuk fel a mi rózsánk kerté alját; Vessünk bele szőke kis lányt rózsának, Barna legény hadd arassa magának.

126. Köszönöm édesem, Hogy eddig szerettél, A többiek között Hozzám is eljöttél.

Adjon Isten neked Szebbet, jobbat, mint én, Kivel a te szived Soha se nyugodjék.

Soha se nyugodjék, órökké bánkódjék, Mint a tenger habja Örökké hánykódjék.

127. Lefelé folyik a Tisza, Nem folyik az többet vissza. Rajtam van a rózsám csókja, Hej, ha sajnálja, vegye vissza.

Derül, borul a Dunáról, Jön szeretőm a tanyáról, Emelgeti kis kalapját. Hej, velem kedvelteti magát.