Oldal:Magyar remekírók - A magyar irodalom főművei - 54. kötet - Magyar népdalok.djvu/59

A Wikiforrásból
A lap nincsen korrektúrázva

<poem> A ki szeret, az mindig fél, Reszket mint a nyárfa levél, Búval fekszik, bánattal kél. Nyugodalmat sohasem lél,

Ásd ki holló, azt a szemet, Amely ötöt-hatot szeret. Lám én csak egyet szeretek. Mégis eleget szenvedek.

115. Kék pántlika az istrimflim kötője. Nem is legény, ki nem szeret előre ; Nékem is nevelt egyet egy jó anya. De mi haszna, csak nem lehettem párja.

Azt gondolod, kedves rózsám, megcsaltál, Engem pedig meg se szomorítottál ; Megcsaltad te, kedves rózsám, magadat. Mert énnálam nem találsz igazabbat.

Az élőfa soha sincs virág nélkül. Az én szivem soha sincs bánat nélkül ; Az élőfát nagy szél éri, kitöri. Én szivemet bánat éri, megöli.

116. Kerek a káposzta. Borul a levele, Búsul a kis leány. Hogy nincs szeretője.

Hej, ne búsulj, ne bánkódj, Ne is siránkozzál : Megsegít a jó Isten Csak jól imádkozzál !