46 Magyar népdalok.
89.
Ha én tudtam volna
Szived álnokságát;
Elkerültem volna
Szerelmed hálóját.
De el nem kerültem,
Haj, belemerültem!
Mint csikó kantárba
Bele keveredtem.
Azért én nem bánom,
Ha megvetettél is,
Parancsol az Isten
Szeretőt nékem is!
90.
Haja, haja! hajnal akar lenni,
A szeretőm haza akar menni;
Az ajtóját be nem tudja tenni,
Az ágyára le sem tud feküdni.
Haja, haja! ha én oda mennék,
Az ágyára haj! én lefeküdnék :
Két karomat alá rakogatnám,
Két orczáját körülcsókolgatnám.
91.
Hallod-e te, barna menyecske,
Mi van a kötődbe bekötve?
— Piros alma, gömbő-gömbö-gömbölyü,
Kóstolja csak, jaj, de jó izü!
Mit tagadod, rózsám, hogy szeretsz,
Hisz te arról semmit nem tehetsz.
De minek is taga-taga-tagadnád,
Ugy is tudja az egész világ!
— Fogadásom tiltja szeretni,
De nem a legényre nevetni.
Kijátszom a tila-tila-tilalmat,
Ugy szerettetem el magamat!
