36 Magyar népdalok
Elsirattuk a falevél-éréssel.
Há! mit teszek árván maradt szüvemmel.
Virágáért szomorkodik a mező,
Koronáját busulgatja az erdő.
Én meg téged szomorgatlak, jó lélek,
Szivecskédet, szerető lelkecskédet.
Kertecskémben hangicsáló kis madár,
Árva vagyok, te is csak úgy maradtál.
Csaljunk egyet, menjünk a temetőbe.
Nagy búbánat van úgy is a szivünkbe.
Énekeljünk egy szomorút szivünkből,
Sirassuk meg kedvesemet mindkettűl.
Hadd hallja meg halhatatlan álmába,
Há! hogy örökké sir a lelkem utána!
59.
Én vagyok a falu rossza egyedűl
Engem ugat meg a kutya messziről.
Bepanaszlom az Istennek magának :
Mért tartanak engem világ rosszának.
Nem szerettem életemben csak egyet,
Azt is elvették tőlem az irigyek.
Nem kivánok én azoknak egyebet:
Próbálják meg az én bús életemet!
60.
Én vagyok az a gerlicze,
A ki párját elvesztette;
Egy vadgalamb elkergette
Szerelmünket irigyelte.
Kis kertemben cserfa ződül
Tetejibe vadgalamb ül.
Hogyne sírnék a babámér'?
Mikor ő is a párjáér?
