<poem> 162. Masíroznak a szentesi huszárok, Édes anyám, én is közéjük állok. Adnak lovat, adnak szénát, zabot is, Piros barna kis lányt is!
163. Meg akarnám én azt tudni: El fog-e kend engem venni? — Nem is kell azt emlegetni. Soha sem lesz abból semmi!
164. Még azt mondja az osztrák: Nem lesz több Magyarország. Hej, hazudik az osztrák: Mindig lesz Magyarország!
165. Még azt mondja nekem az édes anyám: Kutya vérű, nem élsz te már igazán! — Isten tudja, édes anyám, hogy élek. Egy igazért két lopottat cserélek.
166. Még azt mondják, hogy én korhely vagyok. Éjjel-nappal a korcsmában lakok; Ne hányja azt senki a szememre. Ha iszok is, a magam pénzire!
167. Megfogtam az eke szarvát. Felszántottam kertem alját. Ne teremjen földi-borzát. Hanem csak mind bazsarózsát.
168. Meghalok Csurgóért, de nem a váráért. Hej, nem a váráért, csak egyik utczáért. De nem az utczáért, csak egyik házáért. Ebben növekedett barna galambomért!
