Oldal:Magyar remekírók - A magyar irodalom főművei - 54. kötet - Magyar népdalok.djvu/280

162.
Masíroznak a szentesi huszárok,
Édes anyám, én is közéjük állok.
Adnak lovat, adnak szénát, zabot is,
Piros barna kis lányt is!

163.
Meg akarnám én azt tudni:
El fog-e kend engem venni?
— Nem is kell azt emlegetni.
Soha sem lesz abból semmi!

164.
Még azt mondja az osztrák:
Nem lesz több Magyarország.
Hej, hazudik az osztrák:
Mindig lesz Magyarország!

165.
Még azt mondja nekem az édes anyám:
Kutya vérű, nem élsz te már igazán!
— Isten tudja, édes anyám, hogy élek.
Egy igazért két lopottat cserélek.

166.
Még azt mondják, hogy én korhely vagyok.
Éjjel-nappal a korcsmában lakok;
Ne hányja azt senki a szememre.
Ha iszok is, a magam pénzire!

167.
Megfogtam az eke szarvát.
Felszántottam kertem alját.
Ne teremjen földi-borzát.
Hanem csak mind bazsarózsát.

168.
Meghalok Csurgóért, de nem a váráért.
Hej, nem a váráért, csak egyik utczáért.
De nem az utczáért, csak egyik házáért.
Ebben növekedett barna galambomért!