242 Magyar népdalok.
51.
Mariskám, Mariskám, eszem a szemedet.
Ne nézz rám, ne nézz rám, mert megölsz engemet.
Már a szívem nyugodalma oda vagyon,
Mert utánad fáj a szivem igen nagyon.
Éjféltájban, éjjel, a szép holdvilágnál
Egyéb gondom nincsen te náladnál,
Sem éjjelem, sem nappalom te miattad,
Mert hallom, hogy hamis szived másnak adtad.
Kora reggel, délben, meg a késő estve,
Szivemben egyedül csak te vagy lefestve ;
Ámbár te vagy nyugodalmam elrablója :
Áldjon meg a mindeneknek alkotója !
52.
Megmondtam én bús gerlicze,
Ne rakj fészket az útszélre !
Mert az úton sokan járnak,
A fészkedből kihajhásznak!
Rakjál fészket az erdőbe,
Ennek is a közepébe.
Egy czitrusfa tetejébe.
A czitrusfa teteje.
Behajlott a tengerbe,
Az én rózsám szerelme
Rászállott a szivemre.
53.
Mi füstölög ott a síkon, távolba'?
Talán biz az édes apám kunyhója.
Messze jártam, másutt is volt jó dolgom,
Hej ! de szivem csak azt mondja : jobb otthon.
Késő ősszel jár a fecske messzire,
De tavaszra mégis megjő fészkire ;
Bár sokat jár hegyen völgyön és sikon,
Hej! de mégis azt csevegi: jobb otthon.
