230 Magyar népdalok.
19.
Édes anyám, édes anyám csak az az én kérésem :
Selyem szoknyát, selyem szoknyát varrasson kend énnékem!
Varrass, lányom, téged illet, nem engem,
Ez a legény téged szeret, nem engem.
Szeretnék én, szeretnék én rámás csizmát viselni,
Ha a kovács, ha a kovács szépen tudná vasalni.
Vasald, kovács, három pengő nem drága.
Majd beiszszuk vasárnap a Hajdába'.
20.
Édes anyám is volt nékem,
Keservesen nevelt engem,
Éjszaka font, nappal varott,
Jaj, beh keservesen tartott !
Erdők, mezők, vad ligetek,
Beh sokat jártam bennetek !
Beh sok napot, éjszakával,
Töltöttem a bujdosással !
Bujdosik az árva madár,
Minden erdőszélen leszáll ;
Hát az olyan árva mint én,
Hogyne bujdokolna — szegény!
Amint mentem haza felé,
Kinyilt az ég három felé,
Ragyogtak rám a csillagok,
Mert tudták, hogy árva vagyok.
Elátkozom ezt a czudar világot.
Éltem örömvirágára mért hágott,
Alig virult, már is elhullt levele,
Az én szivem búbánattal van tele.
