Oldal:Magyar remekírók - A magyar irodalom főművei - 54. kötet - Magyar népdalok.djvu/22

18

Magyar népdalok

Küküllő kövecse kalamáris volna,
Tenger sűrű habja mind tintalé volna,
Mezőn mennyi fűszál mind pennaszál volna,
Fán a mennyi levél mind papiros volna,
Bánatom leírni adnak is sok volna.

4.

A fényes csillag is
Ballag haza felé, —
Ballag barna legény
A galambja felé.

De míg oda ballag
Jóformán megvirad.
Gyenge szerelmöknek
Hamar vége szakad.

5.

A kend édes anyja Megátkozott engem, Hogy a fekete föld Borítson be engem.	A kit én szeretek, Meg van az szeretve, Ha rá tekintek is. Elfakad nevetve.
Ne átkozzon engem, Nem vagyok én oka, Mert én az ő lányát Nem szerettem soha.	A pünkösdi rózsa Kihajlott az utra, — Eredj oda, rózsám. Köss bokrétát róla.
Tedd az öved mellé Két szemem láttára, Viseljed, galambom, Lányok boszujára!

6.

A ki a rózsáját igazán szereti.
Záporeső esik, mégis megkeresi.