172 Magyar népdalok.
3.
Akó pá'ca czimerünk, keresztünk,
Ez fölirás mellettünk, felettünk :
Evvé' mérte az torkát, az torkát,
A ná' szájju csutorát, csutorát.
Az bort hát csak ugy igyuk, ugy igyuk,
A még ki nem csirázzuk, csirázzuk,
A leszaladt mogvakat, mogvakat
Fölhajtván mind azokat, azokat.
Majd ébucsuztató papot, fapapot,
É' pár mestert faggatót, faggatót,
Bor prés alul kikapunk, kikapunk,
S véle illést mondatunk, mondatunk:
Az pap az ő nániját, nániját,*
Verje s vig alleluját, hej huját,
Tágtorokkal rikkancson, rikkancson,
Teli kancsót fölhajcson, fölhajcson.
Nem vó'na hát az okos, az okos.
Ki nem tunná mi az tus, mi az tus,
A paszitát, meg az tort, meg az tort
Avvá' kezgyük : igyunk bort, igyunk bort!
4.
Az alispán, az alispán kalapomhoz rózsát tett,
Most is ott van, most is ott van, hogy ha még el nem veszett ;
Rózsa mellett, rózsa mellett szép a piros tulipán,
Piros borral, veres borral itatott az alispán.
Húzd ki czigány, húzd ki czigány, azt a nótát vidoran,
Hadd tánczoljak, hadd tánczoljak egyet, aki lelke van!
Tisztujitás, tisztujítás lesz ma itt a vármegyén,
Öt-hat kupa, öt-hat kupa veres bort megittam én.
- Kancsó, korsó.
