I.
HANGTAN.
1. A finn (szuomi) köznyelvben előforduló eggyszerű rövid hangok a következők:
a) Magánhangzók: a, e, i, o, u, y, ä, ö;
b) Mássalhangzók: d, h, j, k, l, m, n, ŋ, p, r, s, t, v.
Hangzás:
a = a (némely magyar nyelvjárásban, mint: apa, haza), pl. kala hal, marja bogyó;
e = ë (ezekben : tësz, vësz), pl. menen megyek, kelle kinek;
o = a magyar o-nál valamivel nyiltabb, pl. jo már, on van;
u = a magyar u-nál valamivel nyiltabb, pl. kun midőn, nukun alszom;
y = a magyar ü-nél valamivel nyiltabb hang, pl. tyly durva, mylly malom;
ä = a magyar e-nél valamivel nyiltabb hang, pl. vähä kevés, tämä ez;
ö = a magyar ö-nél valamivel nyiltabb, pl. pöllö bagoly, töllö ostoba;
d = eggy rezdülettel ejtett gyenge r-féle hang, pl. vedän húzok, kädet kezek; de e helyett a művelt osztálybeliek közül sokan a mi d-nkkel azonos hangot ejtenek;
h = h (mássalhangzó előtt is), pl. raha pénz, tahto akarat, rohkea bátor, kehno hitvány;
ŋ — torokhangú n (amilyen a magyar senki, csonka szóban a k előtti hang; mint rövid hang csak k előtt áll, és a jele: n, pl. henki lélek, lanko sógor;
s = a magyar sz-nél hátrább képződő (alveolaris) s ennélfogva a mi s-ünkhöz közeledő (sz és s között álló) hang, pl. syksy ösz, kesä nyár, myrsky vihar.
A többiek a megfelelő magyar hangokhoz hasonlóan hangzanak.