szer lepé meg a szelid nőt némi kétkedés forró és osztatlan szivhajlama iránt, általa teljes szivből szeretett férjének.
Katinka, mint emlitők, nyugosztaltatva férje nyilatkozata által, karjára vevé az idegen árvát, s némi gyöngédséggel nyujta emlőt annak. Jávor illetődés mosolyával csókolá meg neje homlokát. – Kit-kit saját keblével áld vagy ver meg az ég! mond Jávor; tégedet megáldott kedvesem!
Hát tán ezt is Katinka szoptassa, fiam? kérdé előbbi éles hangon Lucza.
Nem, napácskám! ennek kénytelen vagyok dajkát fogadni; bár nem örömest teszem.
Más gyermeke inkább is megérdemli, mint saját magáé!
E részben nem érdemről, hanem csak arról lehet szó, megjegyzé Jávor: miként kerüljük ki az idegen vér becsempészését a családba. Ezen szerencsétlen árva most anyátlan, apátlan, és sorsa kényszeriti őt elfogadni az idegen ápolást!
