Oldal:András Fáy - Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus 1855.pdf/85

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

ha azok szeretett férje ellen intéztettek – ő tiszta derült ég vala házi élete folyama fölött, mellyre csak ritkán hajtott valami esemény apróbb felhőcskéket; azonban ezen felhőcskéket ollykor még is kisded boruvá veré össze nála, azon meg-megvillanó gondolat, hogy Jávor őt nem szerelemből, hanem csak hálából vette nőül. Ezen gyönge gyanakodást, melly ollykor támadt s majd ismét eloszlott keblében, leginkább ápolta Jávornak egykedvü phlegmáján kivül – melly a nős szerelem apró de édes, és ifjuságnál sok varázszsal biró bohóságaira nem is eszméle – annak tudása, hogy Jávornak már az egybekelés előtt, volt egy szerelmi, ha nem kalandja is, de viszonya.

Jávornak harmadik évre járó orvostanuló korában, Pesten, Szetényi Vinczében egy barátja volt. A két ifjunak barátsága, mint mellékdarabja az egykori Dámon és Pythiásénak, mai barátságtalan világunkban, méltán helyet foglalhatna muzeumunkban, az archaeologiai tárgyak között. Vinczének egy