talmunkban megállapitnunk, hogy eddig vagy amaddig s ne tovább menjenek azok; akkor a véletlen határoz. Én föltehetem kendtekről, hogy mindnyájan becsületes földmivelő emberek lévén, egy sem kivánna közőlök évekre vármegye tömlöczébe jutni, vérdijt és gyógyitást fizetni, vagy épen akasztófán száradni; ennélfogva egyiknek sincs szándékában egymást meggyilkolni, egymásnak fejét beszakitani, vagy kezét, lábát törni – de miután a lesuhintott gyilkos fegyver öl, szakit, tör, ront, miként jő és nem miként mi akarjuk: én kedves barátim, mint a tekintetes nemes vármegyének főorvosa, im itten állok készen sebészi szerszámaimmal a végre, hogy ha már a csatázást meg nem gátolhatám, legalább a csatában bizonyosan bekövetkezendő sebesüléseket rögtön – mert a téli hidegben minden halasztási percz veszélyes – sebészi operatio alá vehessem, a tört lábakat, kezeket levághassam, vagy lefürészelhessem, a tört koponyák csontjait kiszedhessem, és az agyon ütötteket majdan bonczkés alá vehessem.
