vel fordult meg ez olly hirtelen, hogy majdnem lovak közé ejté kappanos kosarát; az orvos pedig ölébe vette a maga kosarát, s nyugasztalgatta annak lelkes tartalmát. – U, hm! gondolá magában Ambrus, és azontul nem is gondola álmélatában semmit.
Lám szolga! szóla Jávor, sejtve annak fölidegzett ujság-vágyát; egy kis családtagot adott nekünk az ég! Ennek gondját viseljük szolga, mint saját gyermekünknek!
Ambrus szivélyesen inte fejével; de a kis családtag adományozóját, a megmérhetlen eget, olly határozatlan, olly tágas adressü ajándékozónak vélé, mellynek eszméje, különben sem sebes forgásu gondolat-kerekét egészen megállitá; majd később sejtemények és gyanitások szállongtak nála elő, miknek egy részét megfejteni nem birá, más részét pedig szinte megbáná, hogy gondolni meré. – – U, hm! mondá végre magában, mintegy elvetve sejtemény-vajudásait, mik fárasztani kezdék; én nem törődöm az uj családtaggal, nekem nem teend kárt sem gombóczomban,
