Oldal:András Fáy - Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus 1855.pdf/55

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

nehéz nyelv, nem igen ajánlák őt nők körüli udvarlásra. E mellett Ambrus ignorálni látszott minden hódolást, vagy, mint a nők vélék, természeti apathiájánál fogva, vagy, mint Ambrus vélé, mert az ő zsákja sem akadt a nő-cselédség szobájában a maga foltjára. A vendégszoba rendesen nem fült, a mellette állott kis kamrazug pedig, mellynek szerencséje vala Ambrust éjjeli nyugvásra elfogadni, kályhátlan vala, mellyben a hideget, rendesen, szárastul egy bicskanyél-hosszuságu égő pipája füstjével – hogy legalább orrnak és homloknak legyen jó dolguk – s egy emeritus juhász-bundával szokta enyhitgetni. E szerint Ambrus kénytelen volt nappal, örök zsidóként, szobáról szobára vándorolgatni, dolgot vagy ürügyet keresve és temporizálva, miként egyikében vagy másikában ideiglenesen megszenvedtetett, hogy egy kis meleget szedhessen magába, mellyel beérje mig jókora adagu pipáját, a folyosón, vagy kályhalyukaknál – miknél, miként a kenyér-karajt piritják, testének hol elő- hol utótáját pirit-