Ej ej komám uram! még mindig a régi ellenszenves a nők irányában?
Számban az ízök! felelt a biztos. Fájdalom, lakodalom után, nem előtte szoktunk fontolgatni!
De olly hosszu idő alatt, csak feled valamit az ember? megjegyzé Katinka.
Embertől és feledni – valótól függ. Én már valóban megégtem, fenekig égtem komácskám! mond gúnyos mosolylyal Avar; nem mint az iménti keszeg embercse!
Tévedni, emberi dolog, megbocsátni, isteni! mond engesztelő szivélyességgel simogatva a biztos vállait Katinka.
Nem, nem soha! felelt borúsan rázva meg nádpálczáját Avar. Azóta, isten bocsássa bűnömet a rab-vallatásnál is kérlelhetlenebb vagyok. El is szoktam már én a vászon-cselédtől. Velem egy födél alatt nem lakik az ármányos faj! Csatlós hadnagyom kiseper, megkotyfol; ha nő-rabom nincs, Vetésyné mos rám. Ugy vagyok a nőkkel, mint a tojással. Mióta egyszer Bugyiban, a bíbicz-to-
