val végig önté vala zöld bekecsét szabaditójának.
Az az átkozott sok pép és nyalat! kiálta Jávor, átadva a gyermeket édesdeden nevető nejének, ki azt mintegy áthatva férje szavaitól, gyöngédséggel szorítá emlőihez, mig a napa, ki hahotában adá ki kárörömét, hogy ekként lakolt férfi-beavatkozás a női dolgokba, Ambrussal, a hála-teljes bekecs tisztogatásának esének.
A hála, Elek barátom, megjegyzé Avar, nem először fizet igy a világban! Jöhet, Juliskád egykor nő korában, al grosso üzendi, férje irányában az efféle hálát!
Kopogtattak az ajtón, s egy sovány, duodez-kiadásu termet, moly-izékes posztó-csurapéban, melly mintegy vád-irat vala sorsa ellen, lépett be azon. Jávor orvos ur után tudakozódván, egy levélkét nyujta ennek által. Bakator Ambrus, sajátos ujság-vágyával, majd előlrül, majd hátulról czirkálgatá az idegent, Avar pedig, biztosi állásával járónak vélve a politiai felügyelést, szemügyre vette
