Oldal:András Fáy - Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus 1855.pdf/425

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

tott már birtokába, a mint Francziaország egyik nagyobb városában, famulus ur egyik csinje, mellyel egy tekintélyes háznak ifját megmelleszté, szemet szúrt a rendőrségnél, s a mellesztő befogatott. Vincze jónak látta, nehogy collegatusba essék, odább állni láb alól, nyakába vette Európa szárazának városait, majd a tengereket s azok kikötőit; büvészkedett sikerrel és a nélkül, s végre ángol kereskedőkkel elvetődött Cantonba is, Chína egyik nevezetes kereskedő városába. E szerint, nem volt egészen légből kapva chínai büvészete, mellyet, czéljához azért választott volt, mert azt tetszése szerint módosithatá a nélkül, hogy valódiatlanságoknak szemére-lobbantásaitól tarthatott volna; mert akkoron, ezen magát isolált világrész, még ismeretlenebb vala, mint korunkban is.

A magyar, honvágyban rokonos a helvetával. Vincze is sok kalandozása után, minek azonban sok szép ismeretet, tapasztalást köszönhete, ha vagyont csak mérsékelten hozhatott is haza, honába vágyódott vissza. Itt