Jávornak napája, és Katinka neje, pép-, és nedv-tömögetéssel sietének megnyugasztalni. Bakator Ambrus, a szolga, gyapot-dugdosással tiltogatá, a kontár asztalos-kiigazitásu ablakok nyiladozásain be-beaudientiázgató téli szelet. Szives köszönés után rálegyinte elefánt-csontos nád-pálczájával, Ambrus vállára a biztos.
Miben fáradozol pohos? kérdi.
Gyapottal beeszkábálom az ablakok hiányos lyukait, tens uram; mert a sok idő miatt már régiek; felelt Ambrus, s olly állásba tevé magát, hogy több legyintéstől féltett háta fal felé essék; mert biztos ur kissé vaskos tréfáit jól ismeré.
Bár ne tennéd szolga! mond Jávor; vinnéd inkább ama pár illatozó virág-cserepet a cselédszobába által. Óhajtnám, nőink egy izlésüek volnának, ujabb Róma nőivel, kik nem barátnéi a virág-illatnak. Ládd szolga folytatá szavait Ambrushoz - hihető, hogy a nők is értsenek azokról - a csecsemők csontjai lágyabbak, a cerebellum nálok érzékenyebb,
