valamit az előidézett szellem Szetényi Vinczéhez? mert én nem ismertem.
Mint tojás a tojáshoz! felelt Jávor.
Kőbe! ez még is valami! Ezek nem mindennapi mákvirágok! vagy igen ismerik körültünk a dörgést! Ugyan fűlőbe dobák Ignácz urat! csak még ez éjjel rád ne szoruljon!
Hamis tréfa, az igaz, egy földhöz-ragadottra nézve! – Tán mennénk át, Máté barátom, kissé szemügyre venni a büvészbandát; mert nem tagadhatom, magam is szagolok valamit!
Ugy-e? nem jövendöltem meg? mond kaczagva Máté; s a két férfi átmene Adut szobájába.
A mint benyiták az ajtót, az idézett szellemet, a legvidorabb életjelenségű időtöltésben lelék; mert épen akkor nyoma csókot, bánatos nejének homlokára, ölében a kis Tivadarkát tartván.
Barátom, a mint látom, rosszkor jöttünk! súgá Jávornak Máté; most kezd beállni a szinfalak közti bűvölés.
