Oldal:András Fáy - Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus 1855.pdf/385

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

annak tisztes kucsmáját maga fejére tevén profanálta, s majd a földhöz vágta. Ezen kakasdi aërát, a mai mutatvány, némi feledésbe-döntéssel fenyegette.

Ömlött a nép, elannyira, hogy Kakasdon a legtöbb ház és udvar, egyedül a házi komondor gondjaira hagyaték, s a koldus egy batkányi alamizsna-nyerhetés nélkül énekelhette volna végig a falut. Megjelent Jávor is egész háznépével, s Lucza asszony, mint Kakasd matrónája, azonnal igénybe vette a fő-fő úri páholyt képviselő zsellye-széket, mellyet különben is Jávor engedett, a maga szobájából által. Ignácz ur szintén megjelent a színi pénztárnál, négy polturát szánva annak, önkénytes bemeneti díjul, mit azonban, közbetolakodván Mari, a maga sajátjából egy pár huszaskával kárpótola. Avar, elkongván a hat óra, szólítá leányát; de Ilonkát már nem lelé honn, s vélve, hogy kétségen kivül Jávorékkal menend a látványra, egyedül indult meg a fogadóba, és Jávor barátja mellett fogott ülést. Megjöve Bálint is, s Ma-