ból való, kiről azt regélik, hogy ólmot kelle kötnie lábára, nehogy elkapja a szél?
Legalább sorsrokona vagyok, tens orvos ur! felelt Mikey; én a költő szavait súgom; e szavak pedig, az első szájnak is keveset nyújtnak, hát még a másodiknak! A szegénységgeli küzdés, folytonos torma-reszelés!
A férfiak külön vonulának a kert tulsó sétányára, s a nők észrevevén fontos beszélgetésbe merültöket, nem háborgaták őket. Egy idő múlva visszatérének a nőkhöz.
Édes napácskám! Katinkám! szóla derülten Jávor; holnap estvére Mikey ur társasága, egy nagy és ritka színi mutatványt adand Kakasdnak, Adut Jakab helyiségében; arra el megyünk, ha kedvetök tartja!
Ez utóbbi szavakat bizton el is hagyhatá vala Jávor; mert hiszen falun az efféle monotóniai intermezzo, igen olly kedves tünemény szokott lenni, mint hetes esőzés után, a kiderült nap!
Mikey a házak falaira és utczák szegleteire, valamint Kobak bíró tekintélyes háza
