Oldal:András Fáy - Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus 1855.pdf/355

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

ellentétben áll. E szerint Avar a hájfejü, de nyugtalan Erzsivel, naponként egy-egy currenst, vagy a kalendáriomból egy-egy hónapot, minden vallásfelekezet névnapjaival és ünnepeivel együtt, tanultatott be s mondatott fel; a víziszonyos Pintesnek pedig, naponként egy pár kanna vizet kelle lekortyogtatnia, vagy minthogy ezermesteri munkákhoz szokott, a cseléd szobában, ügyelet mellett, néhány marok tollat megfosztania. A sanctio mindkettőnél, szoros, kenyér és viz melletti bőjt vala. Nem mutatának sikert e sanyarok is. A hájfejü leányasszony, jó sűrüen bőjtölt ugyan leczke nemtudásért, s meg is vetkezett testében; de makacsul megmaradt tagadásában. Pintest pedig a szokatlan hallé, eleinte végig-végig borzogatta ugyan; de később az még étvágyát is nevelte, mellynek kielégitésére, valamint a tollu-fosztás kijátszására is, az ármányos és hadnagyokkal régóta czimboráskodott ezermester, könnyü módokat talált.

Már-már csüggedezni kezdett Avar re-