búvtatod férfiui szilárd jellem álarczájába, az egyszer vett sérelem meg nem bocsáthatását; nem, állhatatosság alakjába, a gondosan ápolt gyülölséget! Mi is fogna lenni a világból és emberi életből egyéb, mint viszályos inség tanyája és csatamező, ha ember, ki a maga ezerféle érdekeivel és szenvedelmeivel, untalan felebarátjának érdekeivel és szenvedelmeivel áll szemben és zsurlódásban, meg nem birna engesztelődni, hogyha e zsurlódásban sérülni talál? Csalatkoznám, ha nem hiuságnak, s magunk túlbecslésének mive volna bennünk, az engesztelhetlenség; jobbaknak véljük magunkat, mintsem megbántani tudnánk másokat, és érdemesebbeknek, mintsem megbántatásunkat megbirhatnók bocsátani!
Avar e szavak alatt, erős tusában érzelmeivel, nagy léptekkel járt fel s alá a tágas teremben; egyszerre, mintegy eszmevillanatra, megállt az idegen nő előtt, merően szegzé rá szemét, s annak vonásira egyszerre megrohanta lelkét a sejtelem.
