Biztos. Ugy-e? becsüli kegyedet? végtelenül? tán szereti is?
Jávor felkaczagott: Kétségen kivül, Máté barátom!
Avar rámereszté szemét. – Megbocsáss Elek barátom! szóla némi nehezteléssel; most in officiosis foglalatoskodom.
S egyszersmind in privatissimis is, Máté barátom! Ládd-e, az orvos igen ovatos biró a bűnvádaknál, tudva, hogy nem ritkán öröklött betegségi anyag az, mit isteni szikra gázolásának keresztelünk. – Pauzálj kissé kérlek!
Ezzel Jávor behozatá Ambrussal azon fényzett kis ládikát, mit egykor a székvárosból hoza ki, s letéteté azt az asztalra. Avar a mint ráveté a ládikára szemét, egyszerre fölismeré azt, és sejtelemmel közelite ahhoz. Jávor felnyitván a ládikát, egy irást nyujta belőle Avarnak által, mellyen reszketeg vonásokkal, e rövid sorok valának irva: Kedves Mátém! sírom szélén irom e sorokat hozzád. Ha istent ismersz, bocsáss meg bünbánó
