Oldal:András Fáy - Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus 1855.pdf/328

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

az ebédlőn által, s ebbe csak az előpitvaron keresztül lehete bejutni; az ajtókon feszités, törés nem látszik; a megrablott szobában több láda, szekrény, s asztalfiók is létezett, de csak az ezüstöt-tartó feszittetett fel, hihető, mert ennek tartalma volt legbiztosabban ismeretes a rablók előtt. Mindezekből azt következtetem, hogy a háznál lappang vagy a rabló, vagy orgazdája.

Ignácz ur nagy szemet meresztett e szavakra, s eszmélni kezde, hogy ezüstözött csiga-burnótszelenczéje, szintén e napokban veszett el, Mari pedig egy gyöngyházból csinosan készült etuisjének, még a boldog időkből Bálint becses ajándékának elsikkadtát fájlalta. A gyanu leginkább a szobaleányt, Erzsit terhelte, s a biztos ennek holmijének motoztatását kivánta. Erzsi beszólittatott, Avar által szokott szigorusággal benevolizáltatott; de a leány sürü könyek és kéztörések között erősitette ártatlanságát, s hajadoni becsülete sérelmét, neheztelő daczoskodással védte. A mint ládája kulcsát kivánta a biz-