kik megnyugottak, sőt elégültek sorsaikban, mint a gazdagok közt ollyanok, kik elégültséggel ülnek gazdagságaikban! Mintha tantalusi szomj volna az a kincsbirás! Mindenesetre igen szurkos anyag a gazdagság; szerfelett ovatos legyen, kit fekete aggodalmaival a föld rögeihez le ne tapaszszon, s inpenetrábilissá ne tegyen a szellemiek irányában, miként szintén szurkos anyag tilt el minden küllégi behatást a champagnei pezsgőtől! Nekünk ne adj sokat jóságos ég, csak eleget! – persze ez ismét relativ fogalom, mellyet bölcseséged intézhet el legjobban! Mit vesződjünk mi kincseink remegő megőrzésével, gondterhes hová forditásával és aggodalmas felhalmozásával? melly utóbbi gond és szenvedély rendes uszályhordója a gazdagságnak! A komor gond szintugy fölébe ül az aranyhalmaznak, mint Horátznál felkapaszkodik a lovas nyeregkápájába! Most beburkoljuk magunkat, hű barátunknak, a szegénységnek köpenyébe, s gondtalanul alszunk egyik oldalunkon ki világos virradtig!
