A boldog anya, igen elégülten magával, hogy illy fiat szüle, fordúla a társasághoz.
A vendég nők, záradékul még egy pár koholt hírecskével kedveskedtek – akkoron még gyérek lévén az ujdondászok, e fortélyt még nem lesheték el tőlök; azt tehát saját eredeti találmányuknak kell vallanunk – azonban miután Jávoréknál nem igen kaptak fel azokkal, szedkőzni kezdének. – Eljár az idő, mond Gépánné; pedig még Szetényi Marihoz is be akarunk szólani. Isten veletek Luczám, kedves Katinkám! csakhogy tudjuk voltaképen a dolgot! ne busúljatok; majd helyre igazitjuk mi a világ nyelvét!
Ezzel bekövetkezett a bucsúcsók-czupogás, mint mikor a halastó halacskái az előjökbe szórt kenyérmorzsákat kapkodják, s végre a búcsu maga. Jávor előbbi udvariassággal vezeté ki a vendégeket s emelé kocsiba.
A mint visszatért s belépett az ajtón, Katinka, fejére kulcsolt kézzel, keserves zokogás
