lehet, már a vidék pletykája! – De kárhoztathatom-e őket? szóla később, megállapodva a szoba közepén; különben cselekszem-e én magam is? nem szövetkezem-e én is titoktartásra Bakatorral, Ilonkára és Tivadarkára nézve ellenök? pedig istenemre! titkom nem könnyebb terhelésü az övékénél! Higgadtan Elek, higadtan! nem te valál-e az, ki gyakran panaszlád, miként mi férjek, az által szoktuk fitogatni világuralmunkat és teremtetési előnyünket, hogy magunknak megengedünk sokat, mit nejeinkben kárhoztatunk, tiltunk? Ember, ember! mikor szünsz meg csak követelni, és nem követni a kölcsönös türelmet?!
Jávor most már megtudta fogni a nők zavarát fogadtatásakor, s lelkében örvendett azon. Nemes önvádolási jelenségül vette azt, mi rendesen biztos kezese a megbánásnak és jobbulásnak. Tudta, hogy nemes lelkeknél, egy botláska bicczenése, gyakran még szilárdítja az erényt, nem különben hatván az rá, mint útunkban ha hátra botlunk, egyszerre
