Oldal:András Fáy - Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus 1855.pdf/193

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

datta Kakasddal; a városban pedig Ambrus lovárda-mája, a szinköri párbeszéd s majd párbaj, telegraphi gyorsasággal mentek mondákba által, természetesen miként lenni szokott, több variátiókkal, mint színpadainkon a házasitások. Annyi azonban bizonyos, hogy Lucza asszonyt, kinek a világ szája nem egy megszólással hitte adósának magát, s most elérkezettnek itélte a visszafizetés ohajtott határnapját, épen nem hagyta ki a monda hősei közől, sőt barátságért, valódi és szinlett szánakodások mellett, némi complicitásba fogta az általánosan becsült Katinkát is.

Szetényi Marika volt az első, kihez Erzsi szobaleánya által, a városba egyért-másért járatos Pintes utján, az esemény egyik variátiója eljutott. Bánatos sőt szivrázó volt az, a szerelmében epedező lyánkára nézve. Avar Bálint, ugymond a hir, Martiállal egy nő miatt vívott párbajt, kit Bálint vezete be a szinkörbe, s ki Martiáltól Bálinthoz pártolt szerelmével, megtudva Martial udvarlásait Katinka körül. – Bálint hitszegő? kiálta a