Most én kérdem öntől, szóla lángolva s olly nyomott hangon Martial, hogy a szomszédság figyelni kezde; hogy érti ezt?
Egyszerüen, felele szilárd hidegséggel Bálint; Jávor tisztelt bátyám nincs honn.
E szavakra Katinka rémhalványan szökött fel ültéből, utána lángoló arczczal Lucza, s elhagyák a szinkört.
Uram! sugá Bálintnak, összecsikorgatott fogai között Martial; holnap tiz órára, elvárom önt a város füzesébe; legyen szives egy segédet hozni magával, és hősiessége czimereül egy fringiát!
Ott leszek!
Martial kirobogott a nők után.
Leirhatlanok valának a visszautban, Katinka érzelmei. Büntudat, szégyen, nőisége sérelmének fájdalma, jó hire sülyedtének remegése, férje bántódása, felváltva dúltak keblében, miket Martial üres biztatásai és mentései, távolról sem birának megengesztelni. A tiszta kegyeletes női kebel önvádolása, kivülről nem czáfolható meg! Lucza asszony
