Oldal:András Fáy - Jávor orvos és szolgája, Bakator Ambrus 1855.pdf/185

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

Szent János-kenyeret!

Ki nem röhögött, kaczagott a favágói ötletre? Ez azonban Ambrust épen nem aggasztotta, ki folyvást lókupeczi figyelemmel keringve körül a lovat, folytatá tagról tagra, megkezdett szemléjét. Minek következtében történt, hogy a gyanakodó dereske, hegyzett füllel és félszemmel, evidentiában tartván Ambrus mozdulatait, alkalmas perczben olly hatalmas fricskát applicált annak orra tájékára, hogy arczát egyszerre vérbíbor boritotta el. Ki nem röhögött, ismét kaczagott a körülállók közől; pattogtak a vaskos, vaskosabb és legvaskosabb elménczkedések Ambrus rovására; csupán az arra menő exrector vigasztalá őt e szavakkal: Dáriust, jámbor barátom, lónyerités tette királylyá, ki tudja: nem hoz-e kendnek is idővel, ezen lófricska valami szerencsét?

Ambrus savanyodott arczczal itatgatta drága vérével a parádés zsebkendőt, mellynek pipamájas foltja, kezének is juttatott vérfestéket. Az esemény zsibaja, még több