csak a szegezett vászondarab szoritása miatt is. Felvonám phantáziám hajójára lobogó vitorlákul vásznamat; sorban lejtettek kalandutam körül: a pisztolyok, tőrök, bitófák kín- és vérpadok, Socrates méreg-kelyhe, az emberi nyomorok egész legiója, s a halálnak extra-gyors fuvarjai; kezöket összefogva lejtettek előttem a rablók, gyilkosok, méregkeverők, árvákat fosztogatók, özvegyeket nyomorgatók, tartományokat pusztitók, sátáni adjunctusok – egyszóval emberiség salakjainak és szörnyetegeinek, minden valódi és koholt repraesentánsai – én végtől végig borzadoztam, mintha láz környékezne s kiesett kezemből a toll. Kinéztem domb-tetőn álló szobám ablakán s bus-komolyan kalandoztak szemeim a láthatárban. Aranynyal szegélyezte a kelő nap a hegyek ormait, tüzszikrákkal hinté meg a völgy csergedező patakját, magasztaló dalt zengett légben a pacsirta, s alatta enyelgő munkások kezdék napi munkáikat. - Nem; igy kiálték fel; ez a világ és élet nem lehet olly rosz, hogy abból csak el-
