Ambrus, a hű szolga, szinte jövevénynyé válik házamnál!
Barátom! mond Avar, ez a női kormány mutató vége! sajnállak; engem kegyelmesen megszabaditott tőle a jóságos ég. Hidd el komám, a nőnem csak gyöngeségek foglalatja; créme-je a teremtésnek, megengedem; de épen ezért csak csemegének, nem házi kosztnak való!
Legtöbbnyire a férjek józanságától függ barátom, mond Jávor, élet füszerei gyanánt használni föl a női gyöngeségeket. Szólj; nem fogna-e némi hajnalpirt nyerni mostani rideg magányod, ha nőd vagy leányod ápolódnának körülted? s tán unokácskát is ringathatnál térdeden?
Hagyd el barátom Elek! inkább arábiai sáska lepje el házamat.
Kedves Mátém! mond szánalommal Jávor, ollykor az iránytű is elhajlik s hűtlen lesz északhoz; megvessük-e ezért vonzalmi hatalmát? nem legbiztosabb kalauz marad-e ő, mind a mellett is, a végtelen tengereken? Ugy tudom: egykor igen szeretted nődet –
