ján, s pipátlan unalmában bús volt, mint télre itthon maradt gólya, és sürün ásitgatott, a mint Balázs a kis kapun belépe átvenni kijavitás végett egy fa-gyertyamártót. – Ne nyelj el te! kiálta a nagyot ásitó Ambrusnak, kit felsőbbsége érzetében, a biztos példája után, szivesen szokott ingerkedése tárgyául fogni. – Mit csinálsz hushegy? nem tudom: miként búvsz egykor által a tű fokán?
Nem is akarok! felelt Ambrus egykedvü ásitással.
Ugyan mellyik harcsának loptad el a száját, jámbor?
Hát mit is ér az ollyan csutoraszáj, mint a kigyelmedé? jó, hogy a szőlőmag fenn nem akad benne!
No, azt hallom megszaporodtatok? kérdé kémlelve Balázs.
Meg ám, egy csecsemőnek ártatlan személyével.
Lesz kivel játszogatni a kis Juliskának.
Lesz, ha engedik.
Hát nem is engednék? hiszen tens orvos-
